Lorax: Milyen gonosz lehetek még?

Adatok
	Fandom: Lorax Szereplők: Once-ler (E/1), Greed-ler Figyelmeztetések: - Leírás: Once-ler szereti a mostani gazdag életét, amit csak a fák kivágása által teremthetett meg magának. Azonban az utolsó erdőhöz érve kételyei támadnak. Vajon tényleg helyes az, amit tesz? Gonosz, kapzsi énje, Greed-ler teljesen biztos ebben, és bármire képes, hogy ezt Once-szal is megértesse. Ők ketten már régen nem hasonlítanak. Státusz: l Dátum: 2012. május 12.
Ihletö

✖ ✖ ✖

Milyen gonosz lehetek még?

Először úgy gondoltam, hogy nem is vagyok az. Sértő volt még csak a feltevés is, hogy bármikor, bármilyen helyzetben azzá válhatok. Pedig én is csak ember vagyok. Egy ember, aki jót akart a többi embernek… tényleg ez vezérelt?

Nem. Az csak önérdek volt. Én akartam szebb életet azáltal, hogy nekik segítek. Segítek… már nem is tudom, mit jelent igazából ez a szó. Pedig olyan biztos voltam benne, egészen addig, míg fel nem tűnt Ő. Ő… aki szintén én vagyok. Furcsa egy helyzet. Nem emlékszem, hogyan vált külön tőlem, de megtette. Talán éppen azért sikerült neki, mert én a hírnév és a pénz súlya alatt gyengévé váltam. Tényleg… tényleg megkaptam mindent, amit akartam. Az anyám elismerését, az emberek elismerését, egy szebb életet. De mindez meddig volt szép?

Egészen addig… míg volt miért annak lennie. Míg volt mit elpusztítanom a saját jólétemért. Tényleg csak így építhet az ember, vagy én rontottam el valamit? Dehogy… minden rendben van. Olyan jó lenne, ha elhihetném.

De most nem tudom. Itt állok az utolsó erdő fa előtt, és gondolkodom rajta, megéri-e. Ő persze azt mondja, megéri… és eddig csak hasznom származott abból, ha hallgattam rá. De ott van még Lorax is, a barátom, aki a fák nevében beszél. Ha megölök minden fát, az azt jelentené, hogy többet ő sem beszél? Velem nem beszél, vagy senki mással sem? Ha megölöm a fákat… megölöm a barátomat is?

- Hagyjuk már, kikészít a lelkizésed - sóhajt fel Greed-ler unottan, a vállamra támaszkodva. A keze alatt mintha ezer teher nehezedne már így is súlyos testemre. Miért nem küldöm már el? Miért? Mert nincs hozzá elég erőm.

- Nem láthatsz a fejembe - bámulok magam elé, pedig nem így van. Egyszer megígérte, hogy nem fog olvasni belőle, de azóta rengetegszer megszegte. Szerintem már nem is önszántából csinálja. Csípőből tud rólam mindent.

- Elég a képedet látni - ásít leszállva rólam, én meg megkönnyebbülten fellélegzek. Egy picivel jobb. - Na és mit tervezel?

- Még nem tudom. Lehet, hogy nem kéne kivág…

- Ó, nem így étettem. Hanem, hogy mivel aprítsuk fel ezt a sok szépséget - simít végig az egyik fa törzsén, az pedig a kezébe hullat egy rózsaszín, selymes kis levelet. Mintha tudná, hogy Greed-ler közelében nem sokáig lehet már ilyen gyönyörű, inkább megadja magát. Én is ezt tettem nemrég… lehet, hogy megbántam.

- Egy újfajta pengére szerződtünk, de kétséges, hogy elég hatásos lesz. Ezek a fák már szívósabbnak tűnnek, biztosra kell mennünk.

- Akármivel rontunk nekik, ugyanúgy kidőlnek, nem? - vonok vállat. Ezek a fák is csak ugyanolyanok, mint az előzőek, amiket bedaráltunk. Ugyanolyan gyengék és tehetetlenek, és mi ugyanolyan kegyetlenek vagyunk.

- Több lelkesedést, főnök - vigyorog rám cinikusan, zöld kalapját megigazítva. - Csak nem a kis mitugrász barátaid miatt aggódsz? Tudod, a medvék, a halak, meg a szőrgombóc…

- Lorax - vágom a szavába gyorsan, mielőtt még szebb jelzőt találna ki szegény barátomra. Valamiért sohasem szerette, és ez a valami egészen nyilvánvaló ok: Lorax a természethez tartozik, míg Greed ezt meg sem próbálja. Ő csak hasznot próbál húzni mindenből. Én pedig nem tudok fellépni ellene. Olyan… szánalmas vagyok.

- Az - hagyja rám. - Miattuk csinálod ezt?

- Nekik ehhez semmi közük - hazudom, mintha nem tudnám, hogy átlát rajtam. - Csupán ha már kivágom a legutolsó erdőt, tudnom kell, megéri-e.

- Eddig megérte?

- Eddig meggondolhattam volna magam…

- Ne viccelj - kuncog fel halkan. - Eddig sem gondolkodtál, miért most kezdenéd el? Az emberek szeretik, amit csinálunk, Once-ler - sétál elém, de mikor túl közel kerül, hátrálok pár lépést. Erre megáll. Tudja, hogy most nem fog azonnal meggyőzni. - Csak ez számít, nem?

- Igen, de… mi lesz, ha idővel az, amit adtunk el fog törpülni amellett, amit elvettünk? - Hiszen nem vagyok bolond, meg tudom állapítani, melyik ér többet: egy mindenre jó kütyü, vagy egy szép, zöldellő erdő, virágokkal és állatokkal.

- Mióta vagy te ilyen filozofikus? - kérdi gúnyosan, meglegyintve a fejem. - Az a szőrcsomó bebeszélt neked minden hülyeséget, mi?

- Megmondtam, Loraxnak ehhez semmi köze - lépek el mellette, az egyik fa elé sétálva. - De nem gondolod, hogy amit eddig elértünk, az éppen elég?

- Nem gondolom, és te se gondold. - A hangja kezd egyre szigorúbbá válni, úgy érzem, most már tényleg un engem. - Amíg mehetünk ennél feljebb, nem állunk meg.

- Egy okot mondj, hogy miért kéne hallgatnom rád! - fordulok felé magabiztosan, bár ez árnyalatnyi közelségben sincs ahhoz az énemhez, aki nemrég még határozottan és reménnyel telve indult neki egy útnak, aminek a végén boldogságot akart találni. Ki hitte volna, hogy a boldogság helyett Greed-lert találom? Akkor már minden maradhatott volna úgy, mint régen.

- Egy okot? - hördül fel az említett idegesen. - Ezek csak fák!

- Én meg csak egy ember vagyok. Mi jogom hozzá, hogy ezt tegyem velük? Csak az önös érdekeim miatt, és… miattad. - A tekintete pillanatok alatt sötétbe vált, majd ugyanilyen gyorsasággal előttem terem, és a felsőmnél fogva maga elé húz. Méregzöld szemei szinte világítanak az indulattól, én pedig hiába próbálok bátor maradni, többé nem megy. Mert félek tőle, nagyon… mintha én is csak egy fa lennék, amit már csak a puszta pillantásával a földre dönt. Miért hagytam, hogy ilyen erőssé váljon?

- Ide figyelj, Once-ler. Többször nem mondom el. Minden, amit csinálunk, így van jól. Mit gondolsz, ha olyan szörnyűséges jövő várna ránk, a kis barátod már nem állított volna meg? Vagy ha ez bárkinek olyan rossz lenne, itt lehetnék még? Hagyta volna? - A szavai a fejembe fúrják magukat. Hiszen tényleg… ha mindaz, amit teszek olyan rossz, akkor Lorax, az erdő védelmezője miért nem tett már ellene? Szavakkal már próbált meggyőzni, de az akkor nem nagyon érdekelt. De azt mondta, varázsereje van… talán amit csinálok, az… tényleg jó így?

- Én… én nem tudom - rázom meg a fejem, oldalra pillantva. Így pont szembetűnik az erdő, még teljes, szép formájában. Tanácstalan vagyok. Már tényleg fogalmam sincs, mi lenne a helyes. Hogy kinek mi lenne a jó. Hogy egyáltalán… akarom-e, hogy bárkinek jó legyen rajtam kívül.

- Akkor ne törd a fejed ilyeneken - kapja el az állam, és maga elé húzza. A szemében szánalom van, és az összes arcizma ezt tükrözi. Talán még le is köpne, ha nem kellenék ennyire a terveihez. - Te sokkal okosabb fiú vagy ennél, Oncie. Ugye nem akarod, hogy a fejed másképpen is törjön? - Átfut rajtam a félelem. Ugye ezt most nem úgy… nem úgy értette?

Hiszen én és ő ugyanaz a személy vagyunk! Tényleg képes lenne saját magában kárt tenni a céljai miatt? Megrökönyödött képpel bámulok rá. Pontosan tudom, hogy a válasz igen. Greed-ler már régen nem hasonlít rám. Már régen nem hasonlít egy emberi lényre sem. Már régen nem érdekli egy élőlény sem, csak a céljai. Hogy válhatott belőlem ilyen gonosz, felismerhetetlen szörnyeteg? Miért engedem ezt az egészet? Tényleg ennyivel erősebb lenne? De ugyanakkor… tényleg ér nekem ennyit ez az egész?

Lehajtom a fejem, és megtörtem bámulok magam elé. Nem is kellett bántania ahhoz, hogy elérje, amit akar. Végig tisztában volt vele, hogy nem tudnék tenni ellene. És ez fáj. Jobban fáj, mintha megütött volna. Ez már régen nem én vagyok. Ez már régen nem az, amit akarok. De mégis…

- Rendben. Csináljuk.

Gonoszul elvigyorodik, és végigsimít a fejemen. Mérföldekkel távolibb, méterekkel nagyobb. És legalább egy milliószor gonoszabb…

- Jó fiú vagy, Oncie. Senki nem állíthat meg minket!

Valóban senki. A tekintetem üressé válik, és továbbra sem tudom. Nem tudom, mi lesz ezután.

Hogy milyen… milyen gonosz lehetek még?