Phineas és Ferb: Vége

Adatok
	Kategória: Phineas és Ferb Szereplők: Phineas Flynn, Ferb Fletcher, Lawrence Fletcher, Izabella Shapiro Figyelmeztetések: angst Leírás: Phineas Flynn és Ferb Fletcher hiába testvérek, nem maradhatnak örökké együtt. Ketten egyre merészebb és veszélyesebb terveket találtak ki, míg végül létrehoztak valami olyasmit, ami a szüleiket végleg elszakította egymástól. Ferbéknek vissza kell mennie Angliába, így Phineas kénytelen lesz elengedni bátyját. De ez a tudat jobban kínozza őt, mint eddig bármi. Hiszen tudja, hogy Ferb nélkül már semmi sem lesz ugyanolyan. Státusz:l Dátum: 2011. december 25.
Ajánlott zene

✖ ✖ ✖

Vége

Az ég felhős volt. A nyáron most először tűnt úgy, hogy esni fog. A levegő nyirkos volt, hideg, néha a szél is fújni kezdett. Már nem is igazán nyár volt, hanem ősz eleje.

Phineas fázott a vékony dzsekiben, amit indulás előtt felvett, de nem említette meg. Egész úton csak hallgatott, holott máskor mindig buzgón csacsogni szokott. Most azonban nem volt kedve hozzá, és ebben nem az idő volt a ludas.

- Két jegyet Angliába - hangzott a komor kijelentés. Phineas megborzongott, és összébb húzta magán a kabátot. Be kellett volna mennie Ferbékkel az épületbe, de nem volt hozzá kedve. Arra fogta, hogy nem szeret a tömegben. Ferb persze tudta, hogy ez hazugság, de nem erőltette, éppen ahogy Lawrence sem. Van, amit jobb függőben hagyni.

- A következő járat fél óra múlva indul. Arra kívánják?

- Igen.

- Jó utat, uraim! - A Fletcherök kezébe két kis cetli került, amit majd az utazás előtt kell felhasználniuk. A zöld hajú srác a zsebe mélyébe rejtette, nem akarta, hogy Phineas lássa nála. Ugyanis tisztában volt mostohatestvére érzéseivel.

- Szükséged van valamire? - kérdezte Lawrence végigsimítva már kissé őszülő haján. Mindig ezt csinálta, ha ideges volt.

- Egy szendvics jólesne - bólintott Ferb, bár valójában nem volt éhes, csak egyedül akart maradni Phineasszel. Még nem köszönt el tőle rendesen. - Kint várunk - intett apjának, aztán kifelé indult öccséhez. A vörös hajú még mindig maga elé bámult, el volt kenődve, ahogy egy hete folyamatosan. Azóta egy találmányt sem lehetett kicsikarni belőle, semmi életkedvet nem mutatott az építéshez, de semmi máshoz sem. Ez sem az ő napja volt.

- Esni fog, gyere be - szólt Ferb az öccsének, mire ő felpillantott rá.

- Nem baj, egy kis eső még nem ártott - válaszolt tovább folytatva a beton tanulmányozását.

- Még betegebb akarsz lenni?

- Jól vagyok. - Ez volt a legnagyobb hazugság, amit csak mondhatott volna, de a legátlátszóbb is. Ferb sóhajtva mellé lépdelt, és kinyitotta az esernyőjét, mivel idő közben csöpögni kezdett. Alig volt ez valami kis eső, az emberek mégis fejvesztve menekültek előle. Nagy bőröndjeiket elkeseredetten cibálták maguk után, néhányan pedig már bent rázták ki ruhájukból a nedvességet. Rövidesen csak ők ketten maradtak a szabad ég alatt. Az esernyő megvédte őket, ugyanakkor el is takarta. Phineas biztonságba érezte magát.

- Mi lesz veled ezután? - törte meg végül a csendet az idősebbik testvér. Rá nem volt jellemző, hogy ennyit beszéljen, de Phineas szótlansága mellett mást nem nagyon tehetett. Már nem volt, ami kiegészítse, így rákényszerült, hogy a saját lábára álljon. Nem, mintha nem tudta volna ezt megtenni évekkel ezelőtt is. Meg tudta volna. De jobban érezte magát egy álca mögött, ami szerint Phineas a magabiztosabb jellem, ő pedig a vezetésre szoruló. Nem így volt. Bár titokban azért remélte, hogy erre soha nem derül fény.

- Hogy érted? - kérdezett vissza a vörös egyhangúan. Már jó ideje nem nézett rá bátyjára, sőt, pár napja még kerülni is kezdte. Ez volt az, amit már Ferb nem hagyott, így aztán a kapcsolatuk hirtelen már nem az a jó testvéri volt. Persze veszekedtek ezelőtt is, de az csak játékos civódás volt, nem vették komolyan. Ezt viszont egyikük már nagyon is komolyan gondolta, Ferb pedig nem tudta megérteni őt. Gyakran kérdezte magától lefekvésnél, hogy „mi lett veled, Phineas?” De mivel nem volt öccse helyében, erre a kérdésre nem kapott választ.

- Mihez kezdesz? Mik a terveid? - pontosított tesója kedvetlenségét látva.

- Semmi… - jött a halk válasz.

- Semmi? - kérdezett vissza Ferb meglepetten. - Nem fogsz semmi újat kitalálni?

- Már nem megy az ötletelés, Ferb. Nélküled pedig hiába is találnék ki bármi újat - nézett le karba tett kezeire a fiatalabbik. - Nélküled nem megy.

Ferb már nem is tudta, hányszor beszélte ezt meg vele. Hogy attól még, hogy ő elmegy, nem dől össze a világ, találni fog magának új társat, és nem kell emiatt magába zuhannia. De már a legelső alkalomnál késő volt.

- Phineas - sóhajtott fojtottan. - Még mindig magadat okolod a történtek miatt?

Pár hónapja ugyanis történt valami, ami elég súlyos következményeket vont maga után. Többek között Linda és Lawrence veszekedését, aztán a döntést, hogy Ferbék ideiglenesen visszamenjenek Angliába. Mindez egy félresikerült építményük miatt volt, utólag már nem is értették, miért kezdtek egyáltalán bele. A tervek Phineas fejéből pattantak ki, éppen ezért utána betegesen magát kezdte okolni. Olyannyira, hogy nemsokára tényleg beteg lett. Legfőképpen lelki beteg.

- Nem okolom magamat. Tudom, hogy miattam volt - hunyta le félig a szemét. Ferb meg akarta érinteni a vállát, de ő elhúzódott. Már eleget vigasztalták, de nem segített. Amíg így marcangolja magát, csak rosszabb lesz.

- Mindkettőnk hibája, de ezen már nem változtathatunk - csukta össze az esernyőt Ferb, mivel a szemerkélés abbamaradt. - Nekem el kell mennem, neked pedig túl kell lépned rajta. - Phineas ökölbe szorította a kezét. Mikor Ferb ilyeneket mondott, csak jóval feszültebb lett. - Mérnöknek akartál tanulni.

- De veled!

- Én sosem akartam… - Erre már testvérére pillantott. Ez a hazugság túl erős volt ahhoz, hogy reakció nélkül tudja hagyni. Ferb csak mosolygott, éppen ez volt a célja. Csak öccse tekintetét akarta elkapni. - Figyelj, Phineas. Attól még, hogy nem leszünk egymás mellett, ugyanúgy találhatunk ki jó dolgokat. Ugyanúgy építhetünk és tervezhetünk.

- De…

- Beszélhetünk írásban, vagy videóüzenetben.

- De az nem ugyan az! - fakadt ki a vörös.

- Nem. De hasonló. - Ferb már nem testvérére figyelt, a tekintete a vékony üveglapok felé terelődött, ami mögött apja állt. Az órájára mutatott, Ferb pedig megértette, mit akar mondani. Ennyi volt a búcsúzkodás. - Ígérj meg nekem valamit - lépett testvére elé, aki erre kérdően nézett fel rá. - Semmit sem hagysz abba miattam. Megígéred? - nézett a kék szemekbe, teljesen elbizonytalanítva az előtte állót. Ő nem volt most olyan állapotban, hogy bármit is elhatározzon, pláne egy ilyen fontos dolgot nem. De az idő sürgetett, így végül bizonytalanul bólintott. Ferb erre halványan elmosolyodott, és megrázta öccse kezét. - Még találkozunk.

Azzal elment a fiú mellett, mintha egész idáig nem is vele beszélt volna. Phineas még egy darabig figyelte, ahogyan apjához megy, de aztán hátat fordított, a kapucniját a fejére húzta, és elindult visszafelé. Nem akarta látni, ahogy a Fletcherök gépe felszáll, nem akarta nézni, ahogy a testvére elmegy. Pár perce még látta, de már most hiányzott neki. Nélküle feleannyira sem volt irányító.

- Phineas! - hallott egy vékony lányhangot maga elől, így ismét felnézett. Izabella sietett hozzá. - Phin… eas… - lihegte a fekete hajú a térdére támaszkodva, nagy levegőket véve. - Ferbék… elmentek már?

Phineas nem felelt, csak némán bólintott.

- Oh… - Izabella kiegyenesedett, és a fiú arcát kezdte fürkészni. Az most rideg volt és rezzenéstelen, hiányzott belőle az a vidámság, ami eddig minden nyáron megvolt. Titokban nagyon is aggódott érte, de ezt sosem merte volna a szemébe mondani. - Sajnálom.

Erre mintha összerezzent volna, aztán lassan a lány elé lépett, és hirtelen átölelte. Izabella nyekkenni sem tudott a zavartól, pedig Phineas nem ezért ölelte át. Egyszerűen csak kellett valami, ami eltakarja a könnyeit. Mert igen, Phineas Flynn még évek múltával is csak egy gyerek maradt…

- Soha nem fogjátok megérteni, hogy ez már nem lesz ugyanolyan. Ezek a nyarak nem jönnek vissza. Ezeknek már… vége.

Szerette volna ezt kiabálni a világba, viszont ehelyett csak halkan, érhetetlenül suttogta maga elé. Valami olyasmi tört el a lelkében, amit egyedül nem tudott megjavítani. Hiába a nagy építésztudás és az ötletesség, ha többé nincs testvére, akivel megoszthatja…