Csillag

Adatok
	Fandom: saját, kihívásra Figyelmeztetések: - Leírás: A karácsony nem az ajándékozásról szól, és nem is arról, milyen körülmények között zajlik. De ez vajon elég-e egy szegényebb családnak ahhoz, hogy felhőtlenül élvezhesse az ünnepet? Ihlető: Orla Fallon - Carolan's Welcome Státusz: l Dátum: 2012 körül

Egy kihívásra írt, rövid kis novellám. A feladat az volt, hogy egy megadott számra írjunk, és nekem ezt juttatta eszembe a dal hangulata. Nem jellemző rám ez a "régies" stílus, de ide valahogy kellett :D

✖ ✖ ✖

Csillag

Még csak pár hete kezdődött el a tél, de kis falucskámat nem kímélte meg a hidegtől és a vastag, fehér hótakarótól. Ez engem nem is zavart, szerettem a hűvös szél simogatását, a hópelyhek érintését a bőrömön. Ez mind jó volt, mindben láttam valami jót, még akkor is, ha a körülöttem lévők néha nem szerettek ezért. Elfogadtam, és nem voltam szomorú. Mostanáig…

- Nadine, Nadine, nézd, megint esik! - nyitott be hozzám kishúgom lelkendezve, aki az összes ilyen alkalmat különös boldogsággal tudta fogadni. Mosolyogva fordultam felé.

- Látom, Mary, ahogy befejeztem a munkát, kimegyek veled, hogy jobban megnézzük - egyenesedtem fel, a söprűt ismét magam mellé húzva. Édesanyám a városba ment, karácsony előtt mindig ellátogatott oda egy kis édességet és gyümölcsöt venni. Előfordult az is, hogy sütöttünk ilyenkor, de csak a jobb napokon. Mikor még apa is velünk volt…

- Segítek, nővérkém - lépett mellém a kis szőke, és próbálta kivenni a tőle emberekkel nagyobb seprűt a kezemből, de nem hagytam neki.

- Azzal segítesz, ha megeteted Borsót, mire anyu hazaér - mutattam az ajtóban üldögélő kutyára, aki erre vakkantott egyet, mintha értette volna. Mary félrehúzta a száját, de nem ellenkezett, csak kiment. Halkan sóhajtva döntöttem a seprűt a falnak. Anyánk nemsokára hazaér, és akkor majd a főzésben kell segítenem neki. Talán még be tudom fejezni a takarítást is, ha nagyon igyekszem. Rajta!

- Hazaértél, anyuuu - hallottam kintről Mary hangját, mikor épp a vödörbe raktam a kefét. Megtöröltem a homlokom. Majdnem teljesen tiszta a szoba.

- Igen, Mary. - Édesanyám hangja lágyan cseng, megnyugtató, és nem hagyja, hogy tovább a szobában üljek.

- Üdv, Édesanyám - léptem ki én is a konyhába, nevelőm pedig engem is a karjaiba zárt. A teste hidegsége ellenére mégis meleget éreztem a közelében.

- Üdv, Nadine.

- Kitakarítottam, ahogy kérted - kezdtem tétován. - És a főzésben is segítek!

- Köszönöm, de nem kell - mosolyodott el halványan. - Ma a városban eszünk.

- A városban? - visszhangozta egy vékony kis hang mögülünk.

- Igen. Megnézzük a karácsonyi vásárt.

A szívem nagyot dobbant. A fényes bódék ezrére gondol, amik csak az évnek ebben a szakaszában láthatóak az utcán? Valahogy mindig is vonzottak engem.

- De anyám, ez nekünk nem túl… - kezdtem volna bele, de édesanyám csak szelíden megrázta a fejét.

- Ne törődj most ezzel, Nadine.

A város hatalmas, nyüzsgő és magába rántó. Egy darabig még tudtam figyelni az előttem bóklászó kishúgomra, de aztán teljesen lekötött a látvány. Színes faházak tengere, mindegyikből más illat áradt, és mindegyikben másfajta portékát árultak. Piros arcú, bundás-sapkás eladók kiabálták el magukat néha, ha egy kíváncsi kisgyereket, vagy tehetős urakat láttak elmenni. Rajtuk csak szép, vastag kabátot láttam. Pirosat, kéket, zöldet… összébb húztam magamon a saját barna, foltozott kabátom. Az ilyen emberek mellett sohasem éreztem jól magam.

- Cukrot tessék, mézeskalácsot!

     - Kesztyűket, sálakat, a legújabb divat szerint!

     - Gyümölcsöt!

Mary minden kiáltásnál megállt, és csillogó szemmel pillantott a hang irányába, de nem foglalkoztatta túl sokáig, tovább is szaladt. Édesanyám folyamatosan a nyomában volt, én néha lemaradtam tőlük. Túl sok szép dolog volt ez ahhoz, hogy gyorsan végigfussak mindenen. Jobban meg szerettem volna ismerni ezt a környezetet.

- Karácsonyfadíszt, kis hölgy? - mosolygott rám egy kék szemű, szakállas eladó, mikor mellé értem. Végigjárattam a szememet a különböző formájúra faragott anyagokon, a gombszemű angyalkákon, és a nagy, sárga csillagon. Ezen meg is akadt a tekintetem.

- Ezt kéred talán? - kérdezte a férfi, aki rögtön felfigyelt az érdeklődésemre. Boldogan bólintani akartam, hogy igen, ezt szeretném, de… a zsebembe nyúlva csak pár garas került elő. Ennyi nem lesz elég. Szomorúan sóhajtva ráztam meg a fejem, a pénzt a kezemben tartva.

- Hm… van egy csillagom, amire talán elég lesz ennyi is - fordult hátra a szakállas egy nagy zsákhoz, és hosszasan kotorászva benne, végül elővett egy közel sem olyan fényes, de nekem ugyanolyan szép csillagot.

- Nos? Szeretnéd?

A szemembe vidámság gyűlt, és a pénzt a meleg kezek közé csúsztattam. Akármilyen halovány, nekem akkor is tetszik!

A város főterén sok ember álldogált. A tömegben nehéz volt előrefurakodni, és nem is szerettem volna ilyesmit csinálni. Kishúgom viszont egyre előrébb és előrébb húzott, míg én sebtében elnézést kértem az állóktól. Nem néztek rám jó szemmel, én pedig szégyelltem magam egy kicsit. De a kedvemet egyikük sem szegte!

- Oh - torpant meg Mary, ezzel együtt pedig én is. Kérdően néztem le a szőkére, ő pedig csak előre pislogott. Követtem a pillantását, és egy hihetetlenül szép fenyőfát láttam meg. Élénkzöld volt, sok dísszel, almával és gyertyával, szinte minden faragott formával, amit az eladónál is láttam. A látványa melegséggel töltött el, ugyanakkor szomorúsággal. Mary is hasonlóképp érezhetett, már nem sugárzott a lelkesedése. De ezt nem engedhetem! A karácsony szép, mindennek ellenére…

Így hát lehajoltam hozzá, és a csillagot kihúzva a zsebemből, a kezébe adtam.

- Ne szomorkodj, Mary. A mi karácsonyunk ezzel is szép lesz!