Ao no Exorcist: Három ok, két hópehely

Adatok

Fandom: Ao no Exorcist Szereplők: Okumura Rin (E/1), Okumura Yukio Figyelmeztetések: enyhe slash  Leírás: Okumura Rinnek nincs sok oka rá, hogy éljen. Pontosabban egy van, egy személy, akit igazán szeret. Ez a személy azonban olyan sétára viszi, ahonnan nem szabadna visszatérnie. Okumura Yukionak mindig is fontosak voltak a kötelességek. De vajon mit tesz, ha most a kötelességei és az bátyja közül kell választania? Státusz: l Dátum: 2011. október 24.

✖ ✖ ✖

Három dolgot mondj, amiért érdemes élni a Sátán fiának. Kettő legyen az, hogy mi haszna ebből a világnak. Egy legyen az, hogy mi hasznod ebből neked.

Várok, és te hallgatsz. Nincs is ennek semmi értelme, ugye?

Hideg van, Yukio. Hideg vagy. És hideg az érzés, ami körülvesz. De nem tőled fázom… valami sokkal jegesebb lakozik a szívemben.

- Mikor érünk már oda? - kérdem sanda képpel, a hóbuckákon átugrálva. Már vagy félórája megyünk előre, de a fehérségen kívül eddig még semmit sem láttam. A fehérségen, és rajta kívül. De nekem már csak az-az egy pont is a fehérségben nyugalmat adott.

- Hamarosan. - Tömör válasz, komor kép. Egyáltalán nem olyan, mint régen. Régen én voltam a hőse, a személy, akire támaszkodhatott, a bátyja, és az, aki a legjobban szerette. Azonban az évek során ezt elfelejtette. Minden bizonnyal. Különben mást éreznék a szavaiban.

- Hamarosan esni fog, Yukio - nézek fel az égre, a nagy szürkeség pedig csak alátámasztja, amit mondok. Az előttem lévő erre megáll, és megvárja, amíg beérem. Csak akkor néz rám. Kék szemei komolyan csillannak felém. Valamit titkol előlem.

- Ne aggódj, Niisan. A démonok nem fáznak.

Halk ciccenéssel megingatom a fejem. Sosem magam miatt aggódtam. Egy okom van rá, hogy éljek, és az ő. Számtalan okom van rá, hogy meghaljak, és mégis, az-az egy csak miatta lett erősebb.

- Siessünk - indulok el magam elé bámulva, cipőmmel nyomot hagyva a hóban. Nélküle ez is hidegebb lenne. Az ő szíve viszont mellettem is jeges. Hogy olvaszthatnám fel? Hogy érthetném meg, mit gondol? A testvérem. Szeretem. Sosem fogja megérteni, mennyire.

Egy hópehely az arcomra hullik. Megborzongom. A démonok nem fáznak, igaz, Yukio? De te elintézted, hogy mégis fázzak. Erősebb vagy nálam, öcsi… lehet, hogy tisztában is vagy vele.

Gondolkodom kéne rajta, vajon melyik a rosszabb: halálra fagyni a hóviharban, vagy halálra fagyni a hóviharban Yukioval? Jó kérdés, csak egy a bökkenő. Felesleges lenne rajta gondolkodni.

- Sokat megyünk még, Yukio? Nem érünk oda soha, ugye? Átvertél engem, ugye? Nem szeretsz engem… ugye?

Meg akarom kérdezni. Meg akarnám kérdezni. De folyamatosan összekoccanó fogaim nem engedik. És nem csak ez a ludas. Félek a választól. Félek, mert… mélyen belül tudom, hogy mindegyik kérdésre „igen” lenne. Igen Rin, élj. Élj, csak ne miattam.

Az ok egyre halványul. Mondj még két másikat, ami felér ugyanezzel. Nem tudsz ilyet mondani, és nem tud senki más sem…

- Yu-Yukio - didergem közelebb húzódva hozzá, ő pedig félig rám pillant hópelyhes szemüvege mögül. Két hópehely egészen közel van a szemeihez, olyan, mintha fénylenének tőle. Vagy csak képzelem. Naiv kis démon.

- Nyugodj meg, Niisan. Nemsokára vége.

Ismét megremegek, a hideg végigfut a bőrömön, egyenesen a szívembe markolva, és nem engedi el. Vége. Vajon hogy értetted, Yukio? Tudni szeretném egyáltalán? Nem, ugye?

 Igen. Én csak egyvalamit akarok tudni: azt, hogy nem hiába jöttem el idáig.

A vihar egyre nagyobb lesz, ezzel a hó is a lábunk alatt. Már az sem nyugtat meg, hogy mellette megyek. Valami itt nem tetszik. Valami rossz van itt. Valami, amit úgy hívnak, halál.

- Niisan.

A hang irányába fordulok, és nem hittem volna. Nem hittem volna, hogy egy puska csöve szólít a nevemen. Sejtettem, ehhez még én sem vagyok elég hülye. Hülye, hülye… miért nem vagyok? Akkor még merném remélni, hogy csak álmodom, de nem. Két hópehely a fülem mögött a biztosíték arra, hogy ez nagyon is valóságos.

- Mit jelentsen ez, Yukio? - Bár nem akarom tudni. Olyan jó lenne, ha ő is azt mondaná: „Nem tudom”.

- Parancsot kaptam a likvidálásodra. A tanács nem viseli el többé a Sátán fiát.

Halványan elmosolyodom. Érted még ezt is eldobnám. Hiszen nincs már rá okom, hogy éljek. És nem fogsz két másikat mondani azért, hogy mégis legyen…

- Veled mi lesz?

Néma csönd. Ha a hópelyheknek lenne hangja, most hallanám őket… de hiszen hallom őket! Vagy ez csak a szívem szilánkjainak zörgése? Nem lehet. Azok már porrá váltak bennem.

- Az már téged nem érint, Niisan.

A fegyver kattan, a torkomból halk nyögés szökik fel. Tényleg… tényleg megteszi? A fehér pamacsok sorban lógnak le a hajamról, a leheletem kis felhőként látszik előttem. A cső pedig nem mozdul a képemből.

- Sajnálom, Yukio - szólalok meg végül. Talán el kellene búcsúznom. Talán még mindig jobb, hogy ő öl meg, és nem Angel, vagy más. Talán így majd békében is nyugodhatok. Talán… - Sajnálom, hogy nem voltam jobb testvéred.

A tekintete komor marad, kezdek kételkedni benne, hogy még tud érezni. A hó tényleg nagyon hideg. Már a térdemig is elér. Neki viszont az egész testét sziklává fagyasztotta.

- Én is, Niisan. Én is…

Olyan jó lett volna, ha csak álmodom. Egy ok rá, hogy éljek, számtalan, hogy ne. Két hópehely behunyt szemei alatt, sok másik pedig a pisztolyon. Az arcomra ráfagyott a víz. Idióta, idióta öcsi… miért tetted?

- Yukio… Yukio, ébredj fel! Mondd, hogy csak alszol! - De nem felel. A föld beitta a testéből szivárgó vörösséget. Végül vége lett. Vége lett, de számára. Ne miattam élj, Niisan…

- Szeretlek, Yukio, nagyon szeretlek! - ölelem át, és nem érdekel, hogy a hó egyre jobban elfed minket. Mintha most még ez is meleg lenne. Vajon melyik a jobb: meghalni velem, vagy meghalni értem?

- Ne légy bolond, bátyó. - A keze az enyémbe csúszik, én pedig dermedt arccal nézek rá. Könnyeim fátylától nem látom jól, de talán nem is kell. Most végre nem a hideg beszél belőle. - Ne szeress olyat, aki nem érdemli meg.

Görcsösen szorítom magamhoz, a fejemet pedig a mellkasára hajtom. Hogy lett ennyivel erősebb és hatalmasabb? Már nem az én kisöcsém többé, és én sem vagyok többé a bátyja.

Három okból mondj kettő olyat, amiért érdemes… két hópehelyből csinálj annyit, hogy elvesszek benne.

És idióta vagyok, testvér. Idióta, amiért nem Én vigyáztam rád…