Adatok
| |
Magyar cím: Az utolsó esélyem
Fandom: Ki vagy, Doki? / Doctor Who
Szereplők: 11. Doktor, Rory Williams
Figyelmeztetések: enyhe slash
Leírás:
A Doktor egy utazás alkalmával közel halálos sebet szerez, így Roryra hárul a feladat, hogy segítsen neki eljutni a helyre, ami talán a gyógyulását hozza. Az ereje azonban még idő előtt elfogy, így kénytelen teljes egészében a fiúra támaszkodni, még akkor is, ha ezzel árthat neki. De vajon képes lesz-e Rory a Doktor utolsó esélyévé válni?
Státusz: l
Dátum: 2014. március 17.
| |
✖ ✖ ✖
Rory Williams
elérte a határait. Úgy érezte még pár perc ebben a helyzetben, és a szervezete
teljesen lekapcsol, már így is csak a vésztartalékait használta. Valami azonban
mégis talpon tartotta. Vagy inkább valaki.
Normális
helyzetben ez Amy Pond lett volna, ehhez kétség sem fér. Ami viszont ironikus,
hogy mióta a Doktorral utaztak, már nagyon régóta nem kerültek normális
helyzetbe. Így a kitartásának oka most az előbb említett személy volt. Sose
gondolta volna, hogy egyszer ekkora hatással lesz rá.
De a sors úgy
hozta, hogy még a zsenialitásban felülmúlhatatlan Doktor is hibázott, és ezzel
olyan láncreakciót indított el, ami kis híján az életébe került. Jobban mondva
még nagyon is lehet, hogy abba fog kerülni.
Rory mélyen
felsóhajtott, majd a Doktort lassan a mellettük húzódó falnak támasztotta. A kezét
a homlokára helyezte és rövid vizsgálatot végzett, bár valójában csak azért
kellett megállniuk, mert eddig bírta a férfi támogatását. Persze a vizsgálat
sem volt hiábavaló, csakhogy semmi újat sem mutatott: az időlord haldokolt, az
állapota pedig csak rosszabb lett az indulásuk óta. Már igazán megérett volna
az idő egy regenerálódásra.
- Szörnyen
festek… mi? - nyögte a fekete hajú halkan, miközben Rory a sztetoszkóp
segítségével hallgatta a szíveit. Még mindkettő dobogott, és ez megnyugtatta,
biztosította afelől, hogy még jó ideig vele marad.
- Láttam már
rosszabbat is - válaszolt közel sem olyan bíztatóan, mint amennyire szerette
volna. Ápolóként tényleg volt már dolga reménytelen esetekkel, de azok emberek
voltak, és itt most a Doktorról volt szó. A Doktorról, aki hős, aki mindig
mindent megold, és mindig mindent túlél. Szeretett volna hinni benne, hogy most
is így lesz, még akkor is, ha az általa tanultak szerint erre már esély sem
volt.
- Ne hazudj,
Pond - legyintette meg gyengéden a Doki, mindig így szokta, de most még ha akarta
volna se futotta volna többre az erejéből. Még a szokásos mosoly is megjelent
az arcán, mintha fel sem fogná, milyen veszélyben van. Rory képtelen volt rájönni,
hogy tud még most is mosolyogni, mikor az élete a tét.
- Williams
vagyok - mondta végül, majd a Doktort átfogva ismét a vállára támasztotta. Úgy
érezte, hogy ennek az útnak sohasem lesz vége, de egy része nem is akarta. Az a
rész ugyanis tisztában volt vele, hogy az út a Doktornak egészen másképp érne
véget, és nem szabad, hogy ez megtörténjen. A Doktor nem halhat meg. Nem most,
nem itt, nem az ő szeme láttára, mert képtelen lenne elviselni. Erre még
kétezer év alatt sem tudott felkészülni.
Óráknak tűnő
percek teltek el, míg a sötét, fémes folyosókon baktattak, közeledve egy olyan
cél felé, ami talán nem is létezik. A cél felé, amin a Doktor élete múlik. Túl
nagy a tét ahhoz, hogy feladják.
A Doktor
lépései azonban nehézzé váltak, végül Rory kénytelen volt megint a falhoz dönteni,
hogy ne essenek el mindketten. Már rutinból végezte el a szokásos
vizsgálatokat, és döbbenten vette észre, hogy az egyik szív dobogása lelassult.
Így már világos volt, mért nem tudott a Doktor tovább menni.
- Nem bírom
már sokáig… - Ez olyan tény volt, amit kár lett volna szépíteni. Még egy orvosi
tudással nem rendelkező személy is rájött volna, nemhogy egy ápoló. - Azért nem
gondoltam volna, hogy pont egy ilyen helyen fogok elpatkolni.
- Ne viccelődj
ezzel, jó? Igenis van még esélyed! - nézett a szemébe az előtte lévő, és
mindennél jobban hinni akarta, hogy amit mond, az igaz. A rá szegeződő ködös
szempár azonban még inkább elcsüggesztette. Az nem lehet, hogy ilyen könnyen
belenyugodjon. Hiszen ő a Doktor!
- Mindig van
esély - válaszolt az említett, de ez a hang inkább volt monoton, mint bizakodó.
Rory csak hitetlenül meredt le rá.
- Miért nem
regenerálódsz? - kérdezte végül.
- Nem lehet -
ingatta a fejét a másik lemondóan. - Ez a sérülés túl súlyos. A felszabaduló
energia téged is megölne.
- Számít ez?
Éltem kétezer évet! - Habár ez elhamarkodott kijelentésnek hangzott, Rory
tényleg kész volt rá, hogy feláldozza magát, ha a helyzet úgy hozza. Nem így
képzelte el a jövőjét, de tudta, hogy a Doktor nélkül az a jövő meg sem
valósulhatna. Túl nagy veszteség lenne.
- Nem, Rory -
hajolt hozzá közelebb a Doktor, egyik kezét az arcára helyezve. - Nem volt az
élet! Az életed még csak ezután kezdődik Amy Ponddal, úgyhogy ne mondd nekem,
hogy ennyi elég volt! Nem fogom hagyni, hogy miattam halj meg! Azt pedig főleg
nem, hogy az a rengeteg év kárba vesszen…
Rory csak
elképedten meredt az előtte ülőre. Egyszerűen el sem hitte, hogy azok után,
mennyiszer megmentette már a Doktor az ő és a többi ember életét még most, a
halála pillanatában sem akar egyetlen áldozatot hozni. Pedig messze nem
tartotta magát olyan fontosnak, mint az utolsó gallifreyi. Ilyenkor érezte csak
igazán, milyen hihetetlen is a Doktor.
- Figyelj,
Doktor - kezdte lassan, mint aki nem biztos abban, amit mondani akar. - Nem
hoztam fel soha, de neked köszönhetem azt, aki lettem. Ha te nem vagy az
időgépeddel, ha nem viszed el Amyt, talán sose lett volna bátorságom bizonyítani
neki. Neked köszönhetem ezt az életet. Éppen ezért engedned kell, hogy viszonozzam!
Nem lesz másik alkalmam rá, úgyhogy csak… engedd, hogy megmentselek!
A Doktor
elgondolkodva nézett a rá csillanó nedveszöld szempárra. Annyira az emberekre
vallott mindez, annyira ők voltak, hogy ismét mosolyogni szeretett volna. Jól
tudta, hogy sosem fogja megbánni, hogy őket védelmezi. Végül csak lassan
közelebb húzta magához a fiút, és a homlokát az övének döntötte.
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Biztos.
Rory tekintete most már határozott volt. Pont olyan határozott, mint emilyen egy
fajtájából utolsónak szokott lenni. A Doktor arcára még utoljára halvány mosoly
ült ki. Jól ismerte ezt a nézést. Aki így néz, megállíthatatlan.
- Rory Williams, az utolsó centurio... az utolsó
esélyem is te vagy!


Szia! Nem tudom, ki vagy, és hol laksz, mit csinálsz, de én megkereslek és megölelgetlek! SOHA nem olvastam még ilyen jó Doctor Who -s fanfictiont... (pedig jó párral volt dolgom, más nyelvűekkel is..) imádom ezt a sorozatot, és teljesen vissza tudta adni azt, amit Moffat alkotott *o* imádom ezt az oldalt <3
VálaszTörlésSzia! Én se tudom, ki vagy, de keblemre bro, feldobod a napom ;w; <3 Nem igazán olvasok DW ficceket (se xd), de ha szerinted túl tudtam szárnyalni őket, annak naaaagyon örülök :3 Szintén nagy Whovian vagyok, bár nekem a Tentes évadok a kedvenceim, de azért Mattie sem nyomta rosszul ˇˇ (és Arthur sem Roryként :D)
TörlésYay, köszönöm, remélem sokat látlak még itt *w*
Üdv!
VálaszTörlésEzt úgy olvastam el, hogy lövésem se volt a tizenegyes dokiról és kis világáról, de még így sem volt élvezhetetlenül ködös. Jól írtad meg, nem számít, hogy két éves. Szeretem az írásaidban meglátni a már ismerős vonásokat c: