Doctor Who: My Last Resort

Adatok
	Magyar cím: Az utolsó esélyem Fandom: Ki vagy, Doki? / Doctor Who Szereplők: 11. Doktor, Rory Williams Figyelmeztetések: enyhe slash Leírás: A Doktor egy utazás alkalmával közel halálos sebet szerez, így Roryra hárul a feladat, hogy segítsen neki eljutni a helyre, ami talán a gyógyulását hozza. Az ereje azonban még idő előtt elfogy, így kénytelen teljes egészében a fiúra támaszkodni, még akkor is, ha ezzel árthat neki. De vajon képes lesz-e Rory a Doktor utolsó esélyévé válni? Státusz: l Dátum: 2014. március 17.

✖ ✖ ✖

Rory Williams elérte a határait. Úgy érezte még pár perc ebben a helyzetben, és a szervezete teljesen lekapcsol, már így is csak a vésztartalékait használta. Valami azonban mégis talpon tartotta. Vagy inkább valaki.

Normális helyzetben ez Amy Pond lett volna, ehhez kétség sem fér. Ami viszont ironikus, hogy mióta a Doktorral utaztak, már nagyon régóta nem kerültek normális helyzetbe. Így a kitartásának oka most az előbb említett személy volt. Sose gondolta volna, hogy egyszer ekkora hatással lesz rá.

De a sors úgy hozta, hogy még a zsenialitásban felülmúlhatatlan Doktor is hibázott, és ezzel olyan láncreakciót indított el, ami kis híján az életébe került. Jobban mondva még nagyon is lehet, hogy abba fog kerülni.

Rory mélyen felsóhajtott, majd a Doktort lassan a mellettük húzódó falnak támasztotta. A kezét a homlokára helyezte és rövid vizsgálatot végzett, bár valójában csak azért kellett megállniuk, mert eddig bírta a férfi támogatását. Persze a vizsgálat sem volt hiábavaló, csakhogy semmi újat sem mutatott: az időlord haldokolt, az állapota pedig csak rosszabb lett az indulásuk óta. Már igazán megérett volna az idő egy regenerálódásra.

- Szörnyen festek… mi? - nyögte a fekete hajú halkan, miközben Rory a sztetoszkóp segítségével hallgatta a szíveit. Még mindkettő dobogott, és ez megnyugtatta, biztosította afelől, hogy még jó ideig vele marad. 

- Láttam már rosszabbat is - válaszolt közel sem olyan bíztatóan, mint amennyire szerette volna. Ápolóként tényleg volt már dolga reménytelen esetekkel, de azok emberek voltak, és itt most a Doktorról volt szó. A Doktorról, aki hős, aki mindig mindent megold, és mindig mindent túlél. Szeretett volna hinni benne, hogy most is így lesz, még akkor is, ha az általa tanultak szerint erre már esély sem volt.

- Ne hazudj, Pond - legyintette meg gyengéden a Doki, mindig így szokta, de most még ha akarta volna se futotta volna többre az erejéből. Még a szokásos mosoly is megjelent az arcán, mintha fel sem fogná, milyen veszélyben van. Rory képtelen volt rájönni, hogy tud még most is mosolyogni, mikor az élete a tét.

- Williams vagyok - mondta végül, majd a Doktort átfogva ismét a vállára támasztotta. Úgy érezte, hogy ennek az útnak sohasem lesz vége, de egy része nem is akarta. Az a rész ugyanis tisztában volt vele, hogy az út a Doktornak egészen másképp érne véget, és nem szabad, hogy ez megtörténjen. A Doktor nem halhat meg. Nem most, nem itt, nem az ő szeme láttára, mert képtelen lenne elviselni. Erre még kétezer év alatt sem tudott felkészülni.

Óráknak tűnő percek teltek el, míg a sötét, fémes folyosókon baktattak, közeledve egy olyan cél felé, ami talán nem is létezik. A cél felé, amin a Doktor élete múlik. Túl nagy a tét ahhoz, hogy feladják.

A Doktor lépései azonban nehézzé váltak, végül Rory kénytelen volt megint a falhoz dönteni, hogy ne essenek el mindketten. Már rutinból végezte el a szokásos vizsgálatokat, és döbbenten vette észre, hogy az egyik szív dobogása lelassult. Így már világos volt, mért nem tudott a Doktor tovább menni.

- Nem bírom már sokáig… - Ez olyan tény volt, amit kár lett volna szépíteni. Még egy orvosi tudással nem rendelkező személy is rájött volna, nemhogy egy ápoló. - Azért nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen helyen fogok elpatkolni.

- Ne viccelődj ezzel, jó? Igenis van még esélyed! - nézett a szemébe az előtte lévő, és mindennél jobban hinni akarta, hogy amit mond, az igaz. A rá szegeződő ködös szempár azonban még inkább elcsüggesztette. Az nem lehet, hogy ilyen könnyen belenyugodjon. Hiszen ő a Doktor!

- Mindig van esély - válaszolt az említett, de ez a hang inkább volt monoton, mint bizakodó. Rory csak hitetlenül meredt le rá.

- Miért nem regenerálódsz? - kérdezte végül.

- Nem lehet - ingatta a fejét a másik lemondóan. - Ez a sérülés túl súlyos. A felszabaduló energia téged is megölne.

- Számít ez? Éltem kétezer évet! - Habár ez elhamarkodott kijelentésnek hangzott, Rory tényleg kész volt rá, hogy feláldozza magát, ha a helyzet úgy hozza. Nem így képzelte el a jövőjét, de tudta, hogy a Doktor nélkül az a jövő meg sem valósulhatna. Túl nagy veszteség lenne.

- Nem, Rory - hajolt hozzá közelebb a Doktor, egyik kezét az arcára helyezve. - Nem volt az élet! Az életed még csak ezután kezdődik Amy Ponddal, úgyhogy ne mondd nekem, hogy ennyi elég volt! Nem fogom hagyni, hogy miattam halj meg! Azt pedig főleg nem, hogy az a rengeteg év kárba vesszen…

Rory csak elképedten meredt az előtte ülőre. Egyszerűen el sem hitte, hogy azok után, mennyiszer megmentette már a Doktor az ő és a többi ember életét még most, a halála pillanatában sem akar egyetlen áldozatot hozni. Pedig messze nem tartotta magát olyan fontosnak, mint az utolsó gallifreyi. Ilyenkor érezte csak igazán, milyen hihetetlen is a Doktor.

- Figyelj, Doktor - kezdte lassan, mint aki nem biztos abban, amit mondani akar. - Nem hoztam fel soha, de neked köszönhetem azt, aki lettem. Ha te nem vagy az időgépeddel, ha nem viszed el Amyt, talán sose lett volna bátorságom bizonyítani neki. Neked köszönhetem ezt az életet. Éppen ezért engedned kell, hogy viszonozzam! Nem lesz másik alkalmam rá, úgyhogy csak… engedd, hogy megmentselek!

A Doktor elgondolkodva nézett a rá csillanó nedveszöld szempárra. Annyira az emberekre vallott mindez, annyira ők voltak, hogy ismét mosolyogni szeretett volna. Jól tudta, hogy sosem fogja megbánni, hogy őket védelmezi. Végül csak lassan közelebb húzta magához a fiút, és a homlokát az övének döntötte.

- Biztos, hogy ezt akarod?

- Biztos.

Rory tekintete most már határozott volt. Pont olyan határozott, mint emilyen egy fajtájából utolsónak szokott lenni. A Doktor arcára még utoljára halvány mosoly ült ki. Jól ismerte ezt a nézést. Aki így néz, megállíthatatlan.

- Rory Williams, az utolsó centurio...  az utolsó esélyem is te vagy!