Phineas és Ferb: Baljeet-nap

Adatok
	Fandom: Phineas és Ferb Szereplők: Baljeet Tjinder (E/1), Buford Van Stomm, Phineas Flynn, Ferb Fletcher Figyelmeztetések: slash Leírás: Baljeet egy olyan gépet alkot, aminek segítségével a hörcsögei (reményei szerint) egymásba szeretnek. Igen ám, csakhogy a gombot véletlen Buford nyomja meg, aki Baljeetbe szeret bele. Hogy fogadja Jeet annak a személynek a   közeledését, aki folyamatosan csak bántotta őt? Státusz: l Dátum: 2012. február 14.
Ihletö

✖ ✖ ✖

Nos, hát… valójában nem nagyon tudom eldönteni, miért is csináltam. Illetve hát persze, hogy tudom, miért, csak, hogy Buforddal miért, azt nem. Mondjuk ő nem is volt rajta a tervrajzokon, a matekpéldáimba sem számoltam bele, és úgy egészében, sehol sem vettem számításba. Most, hogy ezt így végiggondoltam, egyre inkább úgy érzem, hogy ennek végeredményeképp nem is az én hibám volt, hanem az övé. Igen, az övé volt!

Csakhogy ezt soha az életben nem merem majd megmondani neki…

- Phiiineas… Ferb. Kérlek, segítsetek! - mosolygok kényszeredetten az előttem álló kettőre, közben nagyon koncentrálva arra, hogy ne lökjem arrébb a rajtam csimpaszkodó Bufordot.

- Mi történt, Baljeet? - néz végig rajtunk a vörös csodálkozva. - Újra megmentetted az életét?

- Sajnos nem, azt túl könnyen lehetne orvosolni - sóhajtom lemondóan, bár az is majdnem az életembe került. Buford, ha megment is megöl.

- Értem. Buford? - néz kérdően a barnára.

- Az egész úgy kezdődött, hogy mint minden nap, ma is betörtem Baljeet titkos laboratóriumába, megláttam egy akármicsodát, és mivel Baljeet nem volt benn, bátorkodtam megnyomni a szerkezeten villogó hatalmas piros gombot - magyarázza túl sok olyan szót használva, amit egyébként a negyedéig sem mondana el, de legalább ez pozitív mellékhatása volt a gépemnek. - És azóta valahogy nincs kedvem bántani…

- Hát eeeez… felettébb érdekes - emészti Phinies a hallottakat. Nem is csodálom, hogy így érintette, az, hogy Buford nem akar engem bántani, tényleg aggodalomra ad okot. Annál is inkább, mivel még a nevemen is szólított…

- Neked van laboratóriumod? - kérdi Ferb, és mivel egy hónapban körülbelül csak kétszer szól hozzám, nagyon meg kell becsülnöm az érdeklődését!

- Buford mindent laboratóriumnak néz, amiben lát egy mikroszkópot meg egy matekkönyvet - vonok vállat. Valójában az állítólagos labor a szobámat takarta, amit Buford (a rendes Buford) lúzerlaknak szokott hívni. Eme felettébb hízelkedő megszólítás után a „labor” már csillagászati szintekre emeli az egóm.

- Baljeet, én nem értem, hol a probléma - szólal meg Phineas, miután (valószínűleg) minden egyes lehetőséget mérlegelt, számításba vette a legvadabb elképzelését is arról, vajon miért lett ilyen Buford, és miután egyiket sem találta túl reálisnak, inkább hagyta az egészet.

- A probléma ott van, hogy Buford szintjén csak kétféle érzelmi kötődés lehetséges: vagy utál, megaláz, a sárba tipor és változatos módokon rontja meg az életed, vagy szeret, de az előző mód utolsó pontját akkor sem kerülheted el - sóhajtom szakadatlanul tűrve, ahogy Buford ölelget. Ez két szempontból is furcsa: egy, hogy eddig ha megölelt azt csak azért tette, hogy az alsógatyámhoz férjen, és annál fogva felaggasson valahová. Az nem is igazi ölelés volt! És kettő, ha eddig igazian akart megölelni, akkor kiszorította belőlem a testem víztartalmának körülbelül 69%-át, csodának számított, hogy túléltem az olyanokat.

- Értem. Ha ez téged zavar, akkor segítünk neked, haver - veregeti meg a vállam immár mosolyogva. - De ehhez ismerünk kell azt a gépet, ami Buforddal ezt csinálta.

Így hát mivel a szükség úgy kívánja, elvezetem őket a szobámba, ahol a minap összetákoltam a végzetes szerkezetet. Mikor megérkezünk, meglepetten néznek végig az alig húsz centis gépen, valószínűleg nem erre számítottak, de hát na… nem is emberekre terveztem, csak Buford mindent elront!

- Szép kis találmány. Mire is készült?

- A minap Mishti írta nekem, hogy szeretne egy hörcsögöt, de az apja nem akar neki venni. Mivel nekem van két hörcsögöm is, arra gondoltam, hogy adok neki egy kishörcsögöt, csak egy gond van: az én hörcsögeim nem szeretik egymást. Azért csináltam ezt a gépet, hogy megszeressék egymást, és ezzel örömet okozhassak a barátomnak - darálom el kikerülve minden félreérthető és zavarba ejtő szót, tudom, hogy Phineasék így is érteni fogják!

- Ez nagyon szép tőled Baljeet, de…

- … a szerelmet nem lehet kierőszakolni.

Kezdi el a vörös és fejezi be a zöld, az okoskodásban mindig nagyon össze tudnak tartani, de még egy lépést sem tettek afelé, hogy segítsenek nekem!

- Gondolod? - nézek végig az immár mellettem álló Bufordon, aki csak azért nem szeretget továbbra is, mert megkértem rá szépen. Életem legfájdalmasabb két szava volt, de legalább lett egy kis sikerélményem, amiért most nézte valamibe a kedvességem! Az viszont, hogy kiszedi a szekrényemből a felsőm, és azt ölelgeti tovább, nem volt tervben. Csak anyám meg ne lássa, mert a végén még ördögűzésre viszi a ruhatáram…

- Tényleg, most így belegondolva… Buford szerelmes lett beléd? - kuncogja el magát Phineas, és ez csak fokozódik, mikor én fülig elvörösödöm, Buford meg rám kacsint. Na de ilyet, ez is csak az én szerencsém lehet! Az ellenségem belém szeret, ráadásul a fiú ellenségem! Meg vagyok átkozva…

- NEM! - rázom meg a fejem, és most már Ferb is kuncog. Ezek a jó barátok, ahelyett, hogy segítenének, csak kinevetnek!

- Nyugodj meg Baljeet, nem lesz semmi baj. Csak ne viszonozd az érzéseid, és akkor biztonságban marad a lelki világod!

- Ne viszonozzam? A lelki világom? - ismétlem Phineas szavait megrökönyödve, közben Bufordra bámulva. A lelki világomnak már jó pár éve lőttek, mióta találkoztam vele csak rombolja meg ugrál a darabkáin, de hogy ne viszonozzam az érzéseit… ezek csak betáplált érzések, nem? Úgy értem, teljesen lehetetlen, hogy én ezeket viszonozzam, maximum, ha engem is eltalál a gép, de erre nem sok esélyt látok! - Teljesen kizárt.

- Azért csak vigyázz. - Heh, ezt meg hogy értette? - Na jól van, Ferbbel megtesszük, ami tőlünk telik, de időbe fog kerülni. És a találmányodra is szükségünk lesz.

- Vigyétek. Eddig úgyis csak balszerencsét okozott.

A tesók felpakolják a gépet, aztán elköszönnek, és tovább állnak. Valószínűleg már gondolkodnak is rajta, hogyan fordíthatnák vissza a hatást, legalábbis nagyon remélem, hogy ezt fogják csinálni a nap hátralévő részében!

Én meg matekozni fogok. Leülök, és előszedem a feladatgyűjteményt, amit még nyárra adott fel a tanár, csak nekem. A többiek francos kis két oldalt kaptak, de még amiatt is sírtak. Buforddal az élen. Nem tudom megérteni őket…

Egy darabig szépen elvagyok ezzel, de aztán megborzongom. Most veszem csak tudomásul, hogy Buford nem ment el, hanem itt ül mellettem, és bámul rám. Ijedt képpel nézek vissza. Ez már soha nem fog békén hagyni?!

- Buford…

- Mondjad~ ♥

- Túl közel vagy.

- De ha messzebb megyek, akkor nem látom, mit írsz! - Olyan kétségbeesett képet vág, mintha csak a rágókról vagy a kínzóeszközökről írnék egy esszét, és nem a matekleckém körmölném. Kezdek igazán aggódni érte.

- Ha látod, akkor sincs még fogalmad sem róla, hogy mit, nem? - kérdem, ő pedig csak vállat von.

- Most majd megtanulom veled. - Elsírom magam. Buford tanulni akar, és velem! Phineasnek tényleg igaza volt, vigyáznom kell a lelki világomra, mert ez például iszonyatosan nagy sebet ejtett rajta. Inkább be is csukom a füzetet, és felállok az asztaltól, mielőtt még sokkot kapnék.

- Tedd le a pólóm - parancsolok rá, mert annyira gyűrött, hogy a százéves nagyapám képe ehhez képest topmodellszépségűnek számít.

- Oké. - És leteszi. Pislogok rá párat, kell egy kis idő, mire leesik, hogy tényleg megcsinálta, amit mondtam neki. Hmm, ebből még előnyöm is származhat!

- Hozz nekem inni - mondom ismét, ő pedig tényleg elmegy, hogy hozzon. Váóóó, ha ezt tudom, még szándékosan rá is lövök a géppel! Na de várjunk csak… mi van, ha csak azért ment el, hogy valami halálos mérget keverjen bele? Neeeeeeeeeee!!

Végül visszaér az itallal, én pedig gyanakodva mérem végig.

- Nem tettél bele semmit?

- De, a szívemet!

- Úristen, vedd ki! - Buford felnevet, aztán megrázza a fejét. De én nem akarom meginni a szívét! Lehet, hogy szörnyethalnék tőle azonnal! Arról nem is beszélve, hogy ez a nyálas beszéd olyan távol áll tőle, mint tőlem India jelenleg. Komolyan belém esett? Ne szórakozzunk már!

- Na jó - sóhajtom fel, elvéve tőle a poharat. Leteszem az asztalomra, de azért azt nem bírom ki, hogy el ne vigyorodjak. Most először adott nekem úgy valamit, hogy a végén nem származott bajom belőle. Ez a nap ezentúl piros betűs ünnep! - Nem ismerek rád, Buford. Önként idehoztál nekem valamit, pedig elméletileg utálsz - cukkolom, de csak azért van most merszem hozzá, mert tudom, hogy nem fog bántani. Normális esetben a mondat első feléig sem mentem volna el.

- Miből gondolod, hogy ingyen csinálom? - villan fel a szeme, én pedig meghátrálok. Vajon mit takarhat neki az, hogy „nem ingyen” csinálja? Csak nem erre célzott Phineas?

- Ezt… hogy érted? - szánom rá magam, hogy megkérdezzem, de nem kellett volna, mivel pillanatokon belül előttem áll, és a szemembe néz. Leblokkolok. Na jó, most már kezdem tényleg elhinni, hogy belém van esve!

Nem várom meg, míg bármi más is történne, inkább csak átbújok a keze alatt, és Phineasékig meg sem állok.

- Oh, szia Baljeet, mi járatban? - pillant le rám a vörös valami iszonyat nagy dolog tetejéről, és mélyen belül imádkozom, hogy ez a nekem beígért visszafordító!

- Szia Phineas, mit csi… illetve rejtsetek el, kikészülök Bufordtól! - fut rajtam végig a hideg, ha csak visszagondolok a pár perccel ezelőtt történtekre. Még 15,2 centi, és olyan dolog történt volna, ami széttiporja még a lelki világom darabkáit is!

- Bufordtól? - ereszkedik le Phin az én szintemre, azaz a talajra. - Miért, mit csinált?

Másodpercek alatt végiggondolom, hogyan nem fogalmazhatom meg a történteket, de azt végiggondolni, hogy hogyan fogalmazzam meg, már sokkal több idő.

- Seeeemmit… - nyögöm ki végül, rájöttem, hogy még ez aláz meg a legkevésbé. Mondtam én, hogy Buford még akkor is képes égetni, ha szeret!

- Semmit? - Phineas és Ferb sejtelmesen egymásra néznek, aztán elvigyorodnak. És ez újabb sokk számomra. Mikre gondolnak ezek?! - Értünk, haver. Akkor csak vigyázz, mert a semmi most folytatódik! - Mielőtt még rákérdezhetnék, mire is gondol ez alatt, Buford megint a nyakamba szakad. Illetve csak odahúz magához, tuti, hogy már itt áll mögöttem egy ideje, csak kíváncsi volt rá, mit mondok Phineaséknek. Jaj, remélem most nem fog bemutatót tartani, amiért nem az igazat mondtam!

- Na jó, a semminél azért kicsit többet, de segítsetek már fiúk, a lelki világom forog kockán! - pillantok rájuk nagy, sírós szemekkel, bár gyanítom, ők sem tudnak többet tenni, mint amennyit én. Buford erős, így nem is nagyon kötekedik vele senki, aki meg igen, az már alulról szagolja az ibolyát.

- Figyelmeztettünk, Baljeet. Buford mindig megkapja, amit akar, és ez esetben…

- Ettől nem érzem ám jobban magam! - vágok a szavába, ő pedig csak vállat von.

- Egyébként vicces. Akkor is féltél tőlem, mikor bántottalak, és most is. Furcsa, nem gondolod? - szólal meg Buford mögöttem, túlságosan lágy hangon. De hogyne félnék tőle, mikor tudom, hogy nem ingyen ilyen kedves velem? Meg Phineas már megint valami olyasmire célzott, amit inkább nem akarok tudomásul venni!

- Nem félnék tőled, ha arrébb mennél - próbálom a saját javamra fordítani az eseményeket, de hiába.

- Ennyire hülye még én sem vagyok. - Miért nem? Egész eddig volt ennyire hülye! Ebbe a gépbe úgy tűnik beleraktam az agyam egy részét is, ha már ezt a bumfordit sem tudom átverni!

- Fogadd meg a tanácsomat, Baljeet. Vegyél páncélt! - kacsint Phinieas, én meg majdnem félrenyelek.

- Micsoda? - Miért van az, hogy bíztatásért jövök ide, de csak egyre kétségbeesettebb vagyok?

- Semmi - nevet. - A gép nincs kész, úgyhogy egy darabig még el kell viselned ezt a Bufordot. - Ezzel a végszóval visszamásznak a tákolmányukra, és tovább hegesztik. Legörbülő szájjal pillantok az engem ölelgetőre, ő pedig kérdően néz vissza. Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! De nem és nem, én aztán nem adom meg magam neki. Évek óta csak tűröm, amit csinál velem, és most, hogy szeret, egyáltalán nem lett jobb a helyzetem! Ha tényleg szeret, akkor megérti, hogy ez csak illúzió, és valójában nem is szeret, csak ő gondolja úgy. Matematikailag megmagyarázva… áh, neki minek is magyarázok matekot?

- Engedj már el - kecmergek ki a karjai közül, aztán felszegett fejjel a házam felé indulok. Ekkora mázlim is csak nekem lehet, pedig milyen szép napot tölthettem volna a számítások és függvények világában, ha ő nem ront el mindent! Persze akkor is szivatott volna, csak azt már megszoktam, így annyira nem is számított volna. De ez számít, túlzottan is.

- Gondolkodtál már azon, hogy csinálsz valamit a hangoddal? - szólal meg a barna immár ismét mellőlem. Amilyen nagy, olyan gyors is, vagy csak én lassítottam le.

- Eh? Mi van a hangommal? - pislantok rá félig, most nem akarok kiesni a hiú szerepemből. Ha ilyen vagyok, talán nem mer semmit hülyeséget mondani.

- Olyan, mint egy lánynak. - Erre már kipattannak a szemeim. Csak nem megfordult a hatás Phineasék nélkül is? - De nagyon cuki!

Becsukom magunk mögött az ajtót, és dermedten nézek magam elé. Nem, miért is gondoltam, hogy ilyen könnyen megúszom? Most már tisztáznom kell vele, lesz, ami lesz.

- Buford, figyelj - fordulok oda hozzá. - Te most biztos azt hiszed, hogy nagyon szeretsz engem, de valójában nem, ezért ne is csinálj semmi olyat, amit később megbánunk! Ne feledd, hogy te csak a szivatásomat szereted, nem engem! - hadarom el gyorsan, aztán várom, hogy mit reagál rá. Egy darabig csak néz rám, aztán oldalra pillant.

- Miért félsz ennyire a változástól?

- Mert a változás egy gép műve, és ahogy visszafordítják a hatást, te ugyanúgy utálni fogsz engem, de én… - de én téged nem. Ezért nem kockáztatom meg még véletlenül sem, hogy megkedveljem ebben az állapotában. Csak csalódás fog érni. És nem akarok csalódni.

- Hülyeségek miatt aggódsz, tökfej - vág végre egy kicsit Bufordos képet, ez némileg megnyugtat. Nem veszett el teljesen. - Talán elfelejtetted, mik vagyunk mi egymásnak? - Értetlenül nézek rá.

- Mik?

- Hát ellenbarátok. És ezen nem változtat semmilyen gép sem. Ha egy kicsit jobban is szeretlek, az sem számít, ha te nem akarod. Rendben? - nyújtja a kezét, én pedig elgondolkodva nézek rá. Nincs semmi okom, hogy megbízzam benne, de ha nem bízok meg, a helyzet akkor sem fog változni. Így hát nem tehetek mást, mint, hogy beleegyezem a dologba.

- Rendben - fogom meg a kezét.

A következő napokban még egymás mellett vagyunk, de Buf tényleg nem tesz semmi olyat, amit nem akarok. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem legyeskedik továbbra is körülöttem, de legalább most már ingyen kedves velem. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha nem ingyen lett volna az. Bele se akarok gondolni! Meg újabban abba se, hogy mi lesz, mikor visszaváltoztatják, és mindenre emlékezni fog, ebből kifolyólag mindent kétszeresen ver vissza rajtam… viszont azt sem bírnám ki, ha örökre ilyen rendes lenne velem. Atyám, micsoda mazochista vagyok… és ez is az ő hibája!

Végül Phineasék egyik nap átjönnek, és közlik, hogy befejezték a gépet. Elsétálunk hozzájuk. A gép nem az-az óriási, amit pár nappal ezelőtt csináltak, gondolhattam volna, hogy nem kezdik el azonnal. Azt akarták, hogy sokat szenvedjek!

- Szóval Bufordnak oda kell beállni ahhoz, hogy visszafordítsuk a hatást - mutat egy kabin felé, én pedig elgondolkodva pillantok az említettre. Zsebre tett kézzel áll, és unottan nézi a szerkentyűt, valószínűleg nem mond neki többet bármelyik másik találmányuknál. Vajon akarom én, hogy a régi legyen?

- Baljeet - húzza el előttem a kezét Phineas, és kérdően néz rám, mintha csak kitalálta volna a gondolataim. Most én mondjam meg, mi legyen? Én nem tudom…

Szerencsére Buf megkímél a döntéstől, inkább ő maga megy be. A garázst kék fény tölti be, aztán a lámpák kialudnak. Szinte ösztönösen hátrálok pár lépést, mikor a kabin ajtaja megint kinyílik, és kijön rajta immár a régi Buford. Na de teszteljük le…

- Buford, szeretsz még? - pislogok rá angyalian, ő pedig az öklét ropogtatva elindul felém.

- Naná. Megmutassam, mennyire?

Újra a régi! Ami csak egyet jelenthet… segítséééééég!

- Naaa, szedj már le, légyszi! - himbálózok a kerítés tetején, mert hát persze, hogy nem tudtam elmenekülni előle. Kezdem hiányolni a szerető énjét, az nem volt ilyen erőszakos!

- Nem. A gyökereknek fa közelében van a helye - nevet gúnyosan, a homlokomra pöckölve. Remek, és én ezt akartam viszont látni. Mekkora hülye vagyok! - Egyébként tudod, milyen nap van ma, lúzerkém? - Elgondolkodva nézek rá.

- Kedd?

- Nem. Valentin-nap. Úgyhogy… - a szemei ismét felvillannak, aztán közelebb hajol hozzám, és egy puszit nyom a homlokomra. Elkerekedett szemekkel nézek rá. Ez valami utóhatás?

- Buf, jól érzed magad? - hebegem kicsit kipirulva, de a napokban már megtanultam kezelni az ilyen helyzeteket. Elégszer volt hasonlóan ciki dolgokban részem.

- Neked Buford, és tökéletesen - egyenesedik ki, majd lök rajtam egyet, hogy lehetőleg ennél is jobban elszakadjon a gatyám. - Csak tudom, hogy más nem fogja ezt megtenni még ezen a napon sem, úgyhogy vedd szívességnek. Milyen menő már, hogy csak egy fiú smaciz le a szerelmesek napján, nem? Illik hozzád, törpe! - nyújtja ki a nyelvét, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok. Ez a régi Buford.

És mint aki jól végezte dolgát, itt hagy. Egy darabig csak halkan dúdolgatva relaxálok, aztán leesik valami… és nem én a kerítésről! A fejemet felkapva a barna után kiáltok.

- Hé, várj! Valentin-nap nem februárban van?