3. fejezet - A csillámcsalád sokkolása

Kövi fejezet, ami előtt le kell szögeznem, hogy Nataniel családja itt OOC, tehát általam kitalált, és semmi köze nincs a játékban lévőhöz (csak Amber maradt ugyanolyan személyiségű). Nem spoilerezem le, de aki túl van már a 23. epizódon, az tudja, hogy egy humoros sztoriba nem is igen fért volna bele az eredeti família, viszont amikor ezt a fejezetet írtam, még bőven nem járt ott a játék.

Remélem azért így is tetszeni fog nektek, jó olvasást ^^

✖ ✖ ✖

Natanielnek akkor esett le, hogy gyakorlatilag semmit sem tudtak meg az átváltozásuk estéjéről, mikor már Castiel házának ajtaját nyitotta. Ezt Démon heves morgásokkal nehezményezte, annak ellenére, hogy elvileg fel kellett volna ismernie a saját gazdáját. Hát nem hiába, Nat nem csípte a kutyákat és azok se csípték őt, maximum harapták, de azt jó erősen. És nagyon úgy tűnt, hogy ez a felállás Castiel testében sem változott meg.

Így hát Nataniel nagy levegőt vett, majd bevágta az ajtót és félreállt a belga juhász útjából, aki abban a pillanatban veszettül csaholva kirontott az udvarra. Aztán szimatolni kezdett maga körül, ő sem értette, mért nem döntött fel senkit, vagy mért nincs sehol az a csemegéznivaló postás, akit ilyenkor meg szokott kóstolni. Nat pedig a kutya pillanatnyi zavarát kihasználva villámgyorsan belépett a lakásba, és legalább hat lakattal bezárta az ajtót. Az a dög most már hiába is próbál az életére törni!

Miután pedig ilyen zseniális módon kizárta a saját házikedvencét, visszatért a kiindulóponthoz, tehát: egy egész napot eltöltöttek a suliban úgy, hogy egy lépéssel sem kerültek közelebb a testcseréjük okához, és ez egy olyan megszállott okostojásnak, mint amilyen ő volt, egyenesen katasztrófaszámba ment! Sürgősen változtatni kellett rajta. Nataniel ezt a következőképp tervezte: felhívja Lisandert és megkérdezi, mi történt, mert ő valamiért nem emlékszik rá… mondjuk, mert elaludt egy árokban, és csak másnap reggel tért magához. Nem, ez pocsék indok, még hogy Castiel egy árokban aludjon? Maximum társaságban, de azt is csak akkor, ha az-az árok egy hard rockereket reklámozó hirdetőtábla alatt van. Másképp sehogy.

De nem létezik, hogy egy ilyen egyszerű feladat fogjon ki pont az ő eszén, úgyhogy tovább törte festettvörös buksiját. Végül inkább elkönyvelte magának, hogy Castiel fejével van a baj, mert a sajátjával már ezer használható ötletet kitalált volna, és különben is, Lisander nem az ő haverja! Okoskodja csak ki Cas a választ, ő meg majd lesz olyan kegyes, hogy továbbítja a fehérnek. Hmpf.

Miután ezt ilyen szépen megtárgyalta magával elő is kotorta Castiel mobilját, és beütötte a saját számát. Pech, mert először Castielét akarta, aztán esett csak le neki, hogy egy: akkor saját magát hívná fel, kettő: nem is tudja Cas számát… hát igen, fárasztó nap volt a mai. A teló szinte a végtelenségig csengett ki, mikor végül valaki felvette, és szórakozott hangon beleszólt.

- Castiel, neked mégis hány évig tart felvenni egy telefont? - förmedt rá Nat a srácra első ízben, mert nagyon is utálta, ha szórakoznak vele. Cas pedig tudta ezt, és éppen ezért húzta az agyát.

- Bocs, a Justin Bieberes csengőhang miatt először azt hittem Amber csörög - kuncogott bele gúnyosan a túloldalról, és a világért sem szalasztott volna el egy alkalmat sem, hogy beszólhasson a vörösnek. Nat eldarált valami nagyon nem szép megjegyzést magában, de inkább nem kezdett el vitatkozni arról, hogy neki nem is JB-s csengőhangja van. Ugyan kérlek, a One Direction a tuti!

 - Örülök, hogy sikerült megtalálnod a válaszgombot - vágott vissza, habár elég gyérül, ugyanis már rég nem gombos, hanem érintőképernyős telója volt, de reménykedett benne, hogy ez Castielnek nem tűnt fel.  - Mindegy, csak azért hívlak, mert meg akartam kérdezni, hogyan beszéljek Lisanderrel.

- Ne úgy, ahogy szoktál, mert sírvafakad kínjában.

- Ha-ha-ha - morgott a vörös, és erősen elgondolkodott rajta, hogy inkább mégiscsak ő fog megoldást keresni, és Castielt kihagyja a dologból. A vonal másik végéről ideges sóhajtás hallatszott.

- Franc tudja, úgy, ahogy én szoktam. Utánozz. De már beszéltél is vele a suliban, nem?

- Hááát igen, de az nem… - Nat inkább elharapta a mondat végét, ugyanis csúnya vége lett volna, ha Cas megtudja, milyen műsort rendezett le az udvaron. Utólag nézve több is volt, mint ciki. - … az nem volt az igazi, meg különben is, te jobban ismered Lisandert, ezért gondoltam, hogy esetleg…

- Na most rögtön nyögd ki, mi a szart mondtál neki - vágott a szavába Cas egyre fenyegetőbben, így az utolsó szónál már legalább olyan hangja volt, mint Jigsawnak a Fűrészből. És Nat pontosan tudta, hogy ugyanolyan szívesen el fog „játszadozni” a testével, ha most nem vall neki.

- Hosszú lenne idézni, de elhalasztottam egy próbát azzal az indokkal, hogy a szüleidnek kell segítenem, és még félremondtam pár kisebb dolgot…

- Pár kisebb dolgot? Gratulálok agyaskám, az elsőnél nagyobb hülyeséget nem is mondhattál volna! - dühöngött Castiel, mert tényleg hihetetlen volt, hogy Nat pont ezzel bukott be. Hiszen tudhatta, tudnia kellett, hogy Castiel már rég nem a szüleivel él, már csak amiatt is, hogy DÖK elnök. Vagy ennyire nem foglalkozik vele? Azok után sem, hogy hetente legalább kétszer átrendezi az arcát? Na persze!

- Jó, nem ugrott be, na és? Sajnálom, hogy nem magoltam be az életed egyetlen délután alatt! - válaszolt Nat kissé felemelt hangon, mert kezdett elege lenni Castielből. Ő nem ezért hívta fel, hanem azért, hogy segítséget kérjen tőle, és akkor még neki áll feljebb? Ch! - De ha már itt tartunk, te mit is csináltál Melodyval? - Ez talált. Castiel egy pillanatig hallgatott, és gondolkodott, hogyan is tudná úgy előadni a dolgot, hogy Nataniel ne kapjon idegrohamot.

- Szóval így hívják - mondta végül, Nat pedig a homlokára csapott, és fájdalmas képet vágott. Nem, ilyen tuti nincsen!

- Egy osztályba jár veled, és te még a nevét sem tudod?

- Ugyan miért kéne tudnom? Legalább olyan jelentéktelen ember, mint amilyen te vagy!

- Mit mondtál?! - kiabált a vörös immár max hangerőn a telefonba, és szinte biztosra vette, hogyha Cas most itt állna előtte saját teste ide vagy oda, ő bizony puzzlét csinálna belőle! És végre most sikerülne is neki, mert nála van az aduász: Castiel izomzata!

És innentől nem is volt megállás, szemrehányást tettek egymásnak minden elhibázott dologért. Mivel személyesen nem tudták püfölni a másikat, hát szóban tették meg, majd úgy negyedóra veszekedés után Nataniel megunta a dolgot. Dühösen kinyomta a mobilt és a kanapéra vágta, majd ugyanezzel a lendülettel a fürdő felé vette az irányt, hogy vegyen egy hidegzuhanyt. Nem vallott rá ez a heveskedés, de Castiel testében eleve többet idegeskedett, mint alapjáraton, így könnyebben is robbant. De majd a zuhany megteszi a hatását, az mindig meg szokta.

Eközben Naték házában Castiel sem volt túl vidám hangulatban, de ő kegyetlenebb módon tervezte megbosszulni ezt a kis összezördülést. Natnak persze könnyű, otthon még csak színészkednie sem kell, viszont az már nem esett le neki, hogy mért nem kell. Tapsot a szőkének! De ha már így állunk, hát ő maga sem fog színészkedni, és az jelenleg teljesen hidegen hagyta, mit szól majd ehhez a ház többi lakója.

Ezen felbuzdulva le is dobta magáról Nat ingét és nyakkendőjét, majd a nadrágtól is megszabadult, és így, félmeztelen valójában csörtetett le a konyhába. Megfordult még a fejében, hogy az alsóját is átcseréli valami ultragáz kiscicás bokszerre, ami esetleg nyávog és világít is, hogy még inkább sárbatiporja Nataniel méltóságát, de hál’ istennek ilyet nem talált, úgyhogy maradt a sima világoskéknél. Ambernek ez is elég nagy sokk volt, mert ki gondolta volna, hogy amíg kiveszi a tejet a hűtőből egy félpucér pasi nyomul be mögé? Ráadásul a bátyja, akit a strandon kívül soha nem látott még ilyen hiányos öltözetben! Nos, az elmeosztályon leledző betegek sem vághattak volna szebb képet nála.

- Ó, köszi húgi, pont ez kell nekem - kacsintott rá Castiel, majd kivette a tejesdobozt a kezéből és levágta magát a legközelebbi székre. Amber még mindig nem tudta hová tenni a dolgot, de inkább meg sem szólalt, mert emberi hang nem igazán jött volna most ki a száján (és ez egyébként sem volt az erőssége). Végül hosszas fejtörések után kinyögte, ami először beugrott neki:

- Anyám, hát én tuti álmodom.

- Tuti nem, mert akkor ezerszer jobb pasi ülne most itt - vont vállat a szöszi vigyorogva, majd fogta magát, és beleivott a tejbe. De kis híján vissza is köpte, mert Amber fejét viccesebb volt nézni, mint ahogy azt gondolta. Most épp megvilágosult képet próbált vágni, de ez az ő arcával, hát… nem volt valami hiteles.   

- Igazad van, te túl randa vagy az álmomba - szegte fel a fejét, és újabb tej után kezdett kutatni, majd elővett egy tejszínesdobozt. Az még véletlenül se fordult meg a fejében, hogy elolvassa a feliratot, sőt, lehet, ha akarta se tudta volna. Castiel megvetően nézett végig rajta.

- Szerencsére te se jártál jobban. - Ez a beszólás már meghaladta Amber szellemi képességeit, úgyhogy nem vágott vissza, hanem tovább pakolászott. Castiel úgy az ötödik hozzávaló után jött rá, hogy a csaj valószínűleg sütit akar csinálni, de abban a pillanatban el is fintorodott. Őszintén sajnálta azt az embert, akinek majd ennie kell belőle. De nem zavartatta magát, nyugodtan terpesztett tovább a széken tejet szürcsölgetve, egészen addig, míg Amber újra felé nem fordult.

- Bahh zárd össze, mindjárt megvakulok! - nyávogta a szemét eltakarva, Castiel pedig gúnyosan elvigyorodott. Na persze, Amber már csak erről híres.

- Egy ideje én is hasonlóképp érzek. - A szőke liba megint nem vágta le, csak fintorogva elfordult, és folytatta a nyávogást.

- Lesz mit mesélnem apunak, ha hazaér! - Aha, tehát itt is a szokásos téma megy, „hagyjál békén, vagy megmondalak apunak!”. Pheh, óvodás szint, milyen meglepő. Olyannyira, hogy Cas majdnem ásított is egyet. 

- Mit vagy úgy oda, biztos vagyok benne, hogy már rengeteg ilyet láttál.

- Mire próbálsz kilyukadni, bátyó? - Castiel inkább nem részletezte, kit szoktak itt lyukasztgatni, különben sem akart rögtönzött felvilágosítást tartani, ugyanis biztos volt benne, hogy akármilyen konkrétan a szőke képébe vághatná, az egy betűt sem fogna fel belőle. Úgyhogy a könnyebb utat választotta.

- Ó, semmire. Bocsi, nem vettem figyelembe, hogy még szőke is vagy.

- Mintha te nem az lennél, iratharcos!

- Igazad van, én is egy seggfej vagyok. - Na erre már nem lehetett mit mondani. Amber egy darabig értetlen képpel bámult a srácra, aztán végül csak elfordult felőle, és folytatta a méreggyártást. Castiel pedig a legnagyobb lelki nyugalommal felállt, és visszaballagott Nat szobájába. Elégedett volt magával. Kétségtelen, hogy még ennél az üresfejű Barbie-nál és elérte a megfelelő hatást, akkor a többieknél már gyerekjáték lesz. Castiel előre röhögött a helyzeten: egy lázadó Nat, akivel nem tudnak mit kezdeni. Te akartad, szöszi!

Nataniel eközben sikeresen elcseszte Cas zuhanyzóját, úgyhogy most éppen vízvezetékszerelőt játszott. Ezt egyedül a víz nem akarta tudomásul venni, úgyhogy továbbra is gőzerővel spriccelt ki a zuhanyzóból, hiába csapkodta vöröskénk a legkülönbözőbb szerszámokkal (igen, nála pontosan ezt jelentette a szerelés).  Végül mikor már a teljes fürdőt meghódította az ár, és készült a nappali területét is elfoglalni, Nataniel feladta a hiábavaló vesződést, és hívott egy igazi vízvezetékszerelőt. Abban az egy órában pedig, amíg az a drága jó ember ki méltóztatott érni, szorgalmasan vizet lapátolt. Már kész hajótöröttnek érezte magát, és pontosan ezt a látványt is nyújtotta, mikor csurom vizes ruhában ajtót nyitott a szerelőnek. Az persze nem bírta ki, hogy ne röhögje betegre magát, Nataniel pedig erősen elgondolkodott rajta, hogy mért is nem ezen a fazonon vezeti le az indulatait. Aztán rájött, hogy ez nem jó ötlet, mert ugyanennek a fazonnak kell majd fizetnie… nem is keveset. 

A művelet végén Castiel pénztárcája jóval könnyebb lett, és Nat biztosra vette, hogy ezt az információt nem fogja megosztani vele. Maaajd megoldja valahogy, síszerkóban kirabol egy öreg nénit az utcán, hiszen Casnek eleve csak olyan cuccai vannak, amikkel ezer százalékig el tud veszni a sötétben, az meg pont kapóra jön. Ez persze hülyeség volt, mert Nat előbb hajtott volna végre harakirit egy savval teli üst fölött, mint hogy bárkit is kiraboljon, vagy esetleg csak megpróbálja. 

Egyedül abban bízhatott, hogy hamarosan bejáratja Castiel agyát legalább annyira, hogy végre normális gondolatok is az eszébe jussanak, például a megfelelő szó, amivel világgá űzheti azt a kotnyeles kutyát. Démon ugyanis már legalább fél órája kitartóan nyüszögött az ablak alatt, és Nataniel valahol a 29. percben realizálta, hogy valószínűleg éhes. Utána rögtön azt is leszögezte magának, hogy nem mehet ki hozzá, mert akkor ő lesz a kaja. Na meg eleve azt se tudta, hol tartja Cas a kutyaeledelt, vagy, hogy egyáltalán tart-e itthon olyat… és nem csülökkel meg macskákkal eteti ezt a dögöt, hogy ilyen terminátor lett belőle. Nat a macska gondolatára elszomorodott. Szegény kiscicák… ma nem is ment be hozzájuk a menhelyre! Oké, holnap tutira ráveszi Castielt, hogy menjen el a helyében. Arról még fogalma sem volt, miképp fogja ezt kivitelezni egy olyan macskagyűlölő embernél, mint amilyen Castiel, de holnapig még rengeteg ideje volt kitalálni a megfelelő zsarolást. De most a blökis ügyet kellett megoldania. Áhh… inkább csak kidobott egy adag parizert az ablakon.

Castiel eközben a vacsorához készülődött, mivel Nat szülei hazaértek a munkából, és a meleg kaját is megrendelték. Hát Nat élete sem volt az a tipikus családi, az már biztos. Cas erre az alkalomra azért egy vékony inget is magára erőltetett, nehogy szörnyethaljon bármelyik sznob szülő, amiért ő alsógatyában ül le az asztalhoz. Otthon egyébként mindig így szokta, mert miért is ne? Sokkal kényelmesebb, és ott különben sem kell viselkednie. Az inget persze szétgombolva hagyta, így kivillant Nat hófehér felsőteste. Eddig ezt nem nézte meg jobban, de most megállapította, hogy pont olyan, amilyen egy otthonülős strébernek szokott. Nem túl kidolgozott, a legkisebb napsugár sem fogta be, mégsem nyeszlett vagy csúnya, inkább olyan határeset. Csak egy kis erőfeszítésbe kerülne neki, hogy ugyanolyan jól nézzen ki, mint Castiel. Ezen a szőke el is vigyorodott. Na persze, álmodj királylány!

Miután ilyen szépen kiöltözött az alkalomra, el is indult a konyhába. Útközben sikeresen beleütközött a szobájából kirontó Amberbe, aki levágott egy fél perces hisztit arról, hogy ne zaklassa már állandóan, meg hogy egyébként is látáskárosodást kap az öltözködésétől. Castiel ezen röhögött egy jót, aztán otthagyta a szőkét, hadd pattogjon magában. Épp az utolsó lépcsőfokot tette meg a földszintig, mikor az előszoba ajtaja kinyílt, és belépett rajta Nataniel apja. Hát ő le sem tagadhatta volna, hogy a könyvmoly szülője, ugyanis majdnem minden külső tulajdonságuk egyezett: rövid, szőke hajú, aranyszemű férfi volt komoly arccal, finom vonásokkal és otthonra is olyan öltözettel, mintha tárgyalásra igyekezne, és nem egy családi vacsorára. Bőrszín alapján meg a sápadtsági verseny világbajnoka lehetett volna, és ez a sárga szemeihez pont passzolt. Akár vámpírnak is elmehetett volna, például annak a homár vámpírpapának a csillámvámpíros filmből! Igen, az nagyon illett hozzá.

Castiel egykedvűen végigmérte, és megállapította, hogy ez az ő apjának (meglepő módon) teljes ellentéte.  Aztán Nataniel anyja következett: ő már jóval törékenyebb, világosbarna hajú nő volt tengerkék szemekkel és egyszerű ruhákkal. Messze nem volt olyan merev és kötött, mint az apa, ráadásul az arca is jóságot és vidámságot sugárzott Castielre, mikor felé fordult.

- Gyere kicsim, a vacsora már tálalva van - intett a fiú felé, Cas pedig némán elindult a két felnőtt után. Egy pillanatra egészen furcsán érezte magát, pláne, mikor leült az asztalhoz Nataniel családjával, de végül inkább elhessegette az érzést, és valami sokkal fontosabbra kezdett el koncentrálni: A BOSSZÚRA!

Hmhm, milyen kis harmonikus család, senki sem tette szóvá, hogy nem öltönyben jött le kajálni, sőt, még mosolyogtak is rá (kivéve Ambert, de az nem is nagy baj, így legalább mindenkinek megmaradt az étvágya). Jobban megnézve őket nem is olyanok, mint egy család, hanem mint egy babaház! Két porcelánbaba meg egy üresfejű Barbie, Ő maga meg Kennek is elmehetne, de maximum egy másik lélekkel. Ezzel viszont az lesz, aki játszani fog velük. Elgondolkodva nézett fel a vele szemben ülő Nataniel idősebb kiadására, és eldöntötte, hogy vele kezdi.

- Apu, ma vettük át a puhatestűeket, és szerettem volna kikérni a véleményed: te puhatestűként a nyálkás vagy a petés szaporodást részesítenéd előnyben? - Nataniel apja ebben a pillanatban majdnem szabályosan az asztalra prüszkölte a levesét, de ez olyannyira bántotta volna a méltóságát, hogy inkább a sima fulladásos halált választotta. Nataniel anyja csak öt perc hátcsapkodás után tudta valamennyire rendbeszedni, de nyugodtan csapkodhatta volna a fiacskája hátát is, ugyanis Castiel is közel volt hozzá, hogy megfulladjon a röhögéstől.  Ez könnyebb volt, mint gondolta!

- Fiam… az ilyen kérdéseid hanyagold az asztalnál! - válaszolt az apa kissé szakadozva, pedig a nagyja még csak most következett…

- Igenis apuci! - pillogott Cas a férfire ártatlanul, az pedig meg sem próbálta leplezni, hogy totál hülyének nézi. Na ja, tehát Nataniel tőle örökölte ezt a szokását.

- Nataniel mostanában tök furi, például délután is egy szál bokszerbe jött le a konyhába! - kezdte Amber a panaszkodást, de nem zsebelt be mást, csak pár hitetlen pillantást.

- Kislányom, ezt nem a tévében láttad véletlenül? - igazgatta az apa a tányérja szélén virító szalvétát, és látszott rajta, hogy a választól függetlenül nem fog hinni a lányának.

- Nem, nem ott láttam! - puffogott a szőke, de olyan ügyetlenül próbálta bemártani a bátyját, hogy Castiel most az egyszer megsajnálta és úgy döntött, segít neki.

- Igazából most is az van rajtam. - Egy pillanatra minden kanál megállt a levegőben, és elképedt szempárok meredtek rá. Majd Amber nyugtázta, hogy „háh tényleg, ugye megmondtam!”. Cas szerényen mosolygott, örült neki, hogy ekkora érdeklődés övezi az alsóját.

- Nos, Natanielnek elég sok dolga van, szóval nem meglepő, ha néha el akarja engedni magát - sietett a segítségére az anya, aztán kérdően nézett a fiára. - Igaz, kicsim?

- Igen anyuci, rengeteg kézimunkám van, de néha muszáj elengednem magam! - kapott a homlokához Cas drámaian, de közben végig Amberre bámult, és komiszul vigyorgott.

- Tessék, ezt sem veszitek észre? - sipítozott tovább a csaj, az apja pedig megadóan felsóhajtott.

- Mit kéne észrevennünk?

- Hogy piszkál! Mióta hazajött a buliból folyton ezt csinálja! Egyáltalán mért nem engedtétek, hogy egyedül menjek? Elegem van, hogy folyton itthon dekkolok miatta!

- Néztél már tükörbe? Ezzel az arccal én is otthon maradnék - csóválta a fejét Cas lemondóan, és valahol itt lépett át egy bizonyos határt.

- Inkább nem részletezem, mekkora görény vagy - nézett rá Amber gyűlölködve, és ha a tekintetével ölni tudott volna, akkor is csak a Cas háta mögött álló fikuszt nyírja ki.

- Ne is, a végén még gondolkodnod kellene, és az csak ront a helyzeten!

- Nataniel! - szólalt meg az előtte ülő jóval erélyesebb és kissé felemelt hangon. Hiába nem az ő nevét mondták, Castiel a hangerő miatt automatikusan az apa felé fordult, és kérdően meredt rá. - Ha nem tudsz normálisan viselkedni, menj vissza a szobádba! - Hoppá, a csillámpapa bekeményített. Ez nem egy ajánlat volt, hanem felszólítás. 

Castiel egy darabig csak farkasszemet nézett a férfival, igazából egyáltalán nem akart engedelmeskedni neki, hiszen végtére is nem az ő apja volt, és abban is kételkedett, hogy ártani tudna neki. De végül mégis felállt, és elindult kifelé a konyhából. Útközben még panorámából végignézhette Amber gúnyos vigyorgását, így már másodszorra is megutálta Nataniel életét. De arra is rájött, hogy nem haragudhat rá, amiért elfeledkezett a szüleiről, hiszen valljuk be, ő maga is emlékezhetett volna, hogy mit kap Nataniel, ha a szülei előtt piszkálja Ambert. Hiszen velük együtt nőtt fel, még segített is annak a kis libának, mikor fél napot átsírt az egyik babája miatt, így a válasz végig az orra előtt volt. Nattal egyszerűen csak nem érdekelték egymást, egyedül akkor, ha verekedni kellett. 

Castiel visszaért a szobába, és fáradtan sóhajtva ledőlt az ágyra. Sok volt neki ez a nap, Nataniel bőrében lenni nehezebb, mint ahogy ő azt valaha is gondolta. És akkor még házit is kellene írnia… na nem! Inkább előásta a párnái közül Nat kéken villogó mobilját, és megnézte az SMS-eket. Saját magától jött egy, tehát Nataniel üzente neki, hogy végül megkérdezte Lisandert, tud-e valamit a szombat estéről. Sajna a fehér nem követte kettőjüket azután, hogy elváltak a csoporttól, tehát fogalma sem volt róla, mibe keveredhettek. Castiel ledobta maga mellé a telót, és lehunyta a szemeit. Tehát még most sem tudják, hogyan cseréltek lelket, viszont azt sem, hogy mikor változnak vissza. És akárhogy is nézte, ez volt a nagyobb baj.