2. fejezet - Bajos hétköznapok

Cas és Nat készek rá, hogy átvegyék egymás szerepét, nemcsak otthon, hanem a suliban is. Vagy mégsem? Bírja-e Castiel a stréber életet, Nataniel pedig a lázadót? És a barátaik bírják-e majd idegekkel, hogy az általuk ismert haver teljesen megváltozott? A fejezetből kiderül :D 
Kicsit át lett írva az előző verzióhoz képest, de a biztonság kedvéért továbbra is itt vannak a magyarázatok, mikor kiről van szó:

Ha Natanielről beszélek: ugyanúgy Natanielnek hívom annak ellenére, hogy Castiel testébe került, viszont a haját vörösnek a szemét pedig szürkének írom. Egyedül a külső személyek, pl. Lisander hívják őt Castielnek és hasonlítják össze az igazi Castiellel (pl: Démon és az állatorvosos résznél). 
Ha Castielről beszélek: őt is Castielnek hívom, hiába került Nat testébe, a haját viszont szőkének, a szemét pedig aranynak írom. Csak külső személyek, pl. Melody hívják őt Natanielnek és hasonlítják össze az igazi Nattal (pl: az ájulós jelenetnél). 
Ha ők simán csak kettesben vannak, akkor nem veszik figyelembe a testcserét, és az igazi nevükön hívják egymást.

Röviden ennyi, remélem, senki nem keveredik bele :) Jó olvasást!

✖ ✖ ✖

Castiel és Nataniel szótlanul sétáltak egymás mellett az úton. Ez olyan ritka jelenségnek számított, hogy még az előttük elhaladó felnőttek is elképedve néztek őket. Nem is csoda, hiszen két ilyen ellentétes külsejű srác jobb esetben egymás torkának ugrana, nem kísérgetné a másikat a suliba. Ez valóban így szokott lenni, de most a körülmények áldozatainak számítottak, ráadásul mindketten hulla fáradtak voltak. Nataniel egész éjszaka nem bírt aludni Démontól és magától, de a hangsúly inkább Démonon volt. Az a dög ugyanis valami módon kiszagolta, hogy ő valójában nem Castiel, ezért vadászni kezdett rá. Nat még az ablakot sem merte nyitva hagyni, úgy félt tőle, hogy a kutya beugrik rajta, és lecsap rá álmában (tegyük hozzá, szegény belga juhász a nappaliba is háromszor be lett zárva, tehát fizikai képtelenségnek számított, hogy az ablakon keresztül törjön a vörösre). Magától pedig leginkább azért nem tudott aludni, mert a nagy bezártságban iszonyú melege lett, de nem akart levetkőzni, mert egy: a saját testében sem volt szokása, kettő: ez semmilyen tekintetben sem az ő teste volt. Úgyhogy inkább órákig szenvedett.

Castiel esete már kicsit más volt, bár ő is egy beazonosíthatatlan állatfaj miatt virrasztott, csak azt Ambernek hívják. Az a szőke liba képes volt hajnali egyig visítani a telefonba, utána meg olyan horkolásba kezdett, hogy azt egy gőzmozdony is megirigyelte volna. Cas abban a pillanatban utálta meg először (és nem utoljára) Nat életét. Aztán ott volt még az a tény is, hogy mióta a stréber testébe került, a nap minden percében macskaszagúnak érezte magát. Pedig egy macska sem volt a közelben, arról nem is beszélve, hogy a srác szülei állítólag allergiásak rá. Ezek szerint a tulajdon fiúkra is azok lehetnek. Cas ezen jópárszor felröhögött az éjszaka, és megállapította, hogy kivételesen egyetért a szülőkkel. Az már kevésbé volt vicces, mikor harmadszorra is kényszeresen elment zuhanyozni, mert annyira gyűlöli a macskákat, hogy nem akart megbékélni a szagukkal. Tehát az ő estéje is remekül telt.

Összegezve tehát, a reggeli fittség mindkét srácból hiányzott, így most az se nagyon tűnt fel volna nekik, ha valaki tőlük két centire a szemükbe vakuzott volna. Na jó, ez már feltűnt nekik, Rosalya ugyanis nem nagyon zavartatta magát. Először Nataniel pislogott fel álmosan, aztán mikor tudatosult benne a helyzet, nem annyira diszkréten oldalba vágta a mellette baktató szöszit, aki erre gyilkos szemeket meresztett rá.

- Te Castiel… nekünk nagyon nem kéne együtt mennünk a suliba - mondta ki pár másodperces töprengés után a gondolatait, Castiel meg csak unottan megforgatta a szemeit.

- Remek, akkor mindjárt arrébb is löklek és bevonulok egyedül, sőt, még egy DÖK elnöki figyelmeztetést is adok a késésedért - morogta gúnyosan, és Nat ebből rögtön rájött, hogy igaza van. Az ő testében Castiel akkor sem tehetne semmit, ha egyébként nagyon is akarna. A megegyezésük is így szólt (bár ez Castielt a legkisebb mértékben sem kötelezte semmire).

 - Jó, értem - sóhajtott Nat megadóan, majd kissé lemaradt a másiktól, aztán durván elment mellette, és arrébb lökte. A jelenet túlzottan is színpadiasra sikerült, ennek ellenére az univerzum rendje helyreállt, és már egy lány sem figyelte őket furcsálló tekintettel. Nat kifújta magát, Cast meg továbbra sem érdekelte a dolog, de ez így volt rendjén. A suli folyosóján aztán ismét beérték egymást, mikor Nat tévedésből majdnem benyitott a DÖK elnöki terembe, Cas pedig még épp időben fogta vissza (elég durva látványnak számított ugyanis, ahogy ő maga besétál a stréberek főhadiszállására). A vörös nem is igazán értette a dolgot, így első reakcióként ellökte magától a másikat, és nem kellett sok, hogy összeugorjanak, de egy női hang mindkettőjüket leállította.

- Ti sosem bírjátok ki verekedés nélkül, igaz? - Lynn barátságosan mosolygott fel a két srácra, azok ketten pedig rögtön észbe is kaptak. Nem hiába, a verekedés volt az egyetlen tevékenység, amiből senki sem feltételezte volna, hogy ők ketten testet cseréltek.

- Szia, Lynn! - motyogta Nat oldalra kapva a fejét, Cas meg csak biccentett a lány felé. Lynn ezt még annyira nem is furcsállta, bár tény, hogy sokkal inkább a szőkére volt jellemző a visszahúzódó köszönés, és nem a vörösre.

- Sziasztok! Látom, mindkettőtöknek sikerült kipihenni a szombati bulit. Tényleg, Nat, ugye nem buktál le? - fordult Castiel felé, aki csak értetlenül meredt rá, Nataniel viszont helyette is elhűlt, és halálsápadtan pillantott fel a szőkére. Az már majdnem meg is sajnálta, de csak majdnem…

- Ja, naná. Illetve persze, természetesen… - váltott át Nat beszédstílusára kelletlenül, de kivételesen most az említett sem hagyta magát. Mindenképpen tudni akarta, miért fenyegette őt a lebukás veszélye.

- Hé, figyelj csak ide! - fordította maga felé lányt. - Az a helyzet, hogy a buliban elég sokat ittam, így a szombat este tökre kiesett… mi is történt akkor? - kérdezte elég gyér Castieles stílusban, de még Lynn szerint is extrán gyér lehetett, mivel csak óriási szemekkel bámult fel a vörösre.

- Castiel, te egy kortyot sem ittál azután, hogy Amber megpróbálta eltalálni a kedvenc koktélod. - A háttérben „Nataniel” erre hangosan felkuncogott, Lynn pedig furcsállva vizslatta végig. - Ne örülj, Nat, te viszont helyette is bevedeltél mindent… - Erre Castiel még jobban röhögni kezdett, Nat pedig halálra válva pislogott maga elé. Lynn meg persze nem tudta mire vélni a dolgot.

- Koktélt? - horkant fel végül a vörös hajú. - Hogy ihattunk egy iskolai rendezvényen alkoholt?

Ez Castiel szájából legalább úgy hatott, mintha pónikról és Barbiebabákról kezdett volna áradozni, vagy mintha épp most vallotta volna be, hogy imád shoppingolni. Erre már Cas is abbahagyta a vihogást, és elképedten nézett a másikra. Így elfeledkezett volna magáról, pont ő?

- Nem éppen, Cas, ez már nem a suliban volt… de jól érzed magad? - kérdezte Lynn aggódva, és itt már Nat is észbe kapott. Nem csak, hogy nem jól játszotta Castiel szerepét, hanem egy az egyben önmaga volt, és ezen sürgősen változtatni kellett.

- Chh, persze, kislány - szegte oldalra a fejét, majd parancsolón Castielre meredt. Nyilvánvalóan nem faggathatta tovább Lynnt, ahhoz a saját testére lett volna szüksége. A szőke unottan az ég felé pillantott.

- Tehát mi történt a buli után?

- Semmi különös. Néhányan beugrottunk a városba, te és Castiel is jöttetek, aztán ti ketten valahogy elkeveredtetek a csapattól, aztán… - Becsöngettek. De olyan hangosan, hogy a két srác semmit sem értett a mondat végéből. Lynn viszont nagy valószínűséggel elmondta, mivel a következő percben már sietve kikerülte őket.  - Bocs, srácok, de most mennem kell, majd még beszélünk, oké? - És már el is tűnt a folyosó végén. Nataniel halálra válva fordult a másik felé.

- Ezt nem hiszem el!

- Én sem, hogy képes voltál ilyen köcsögös dumát levágni a helyemben - fintorgott Castiel, de Nat nem igazán figyelt rá.

- Nem lehet, hogy leittam magam! Képtelenség! De ha így is van, neked attól még emlékezned kéne a történtekre! - Cas csak vállat volt. Ő bizony nem emlékezett semmire, hiába pattogott a DÖK elnök. És erről hirtelen eszébe jutott, milyen pozícióba is került ő Nataniel testével…

- Aha, szóval becsöngetés után még a folyosón császkálsz - vágott a vörös szavába, aki erre értetlen képre váltott.

- Parancsolsz?

- Igen, parancsolom. Tűnés az osztályodba, különben elég vadul fogod ma indítani a reggelt - vigyorgott fenyegetően az előtte lévőre, és ez meg is tette a hatását. Nat sértetten felhorkant és hátraarcot vágott, de nem firtatta tovább a dolgot.

A nap ezután elég nyugisan telt, már ha mondhatunk nyugisnak hat óra tömény szenvedést, a srácoknak ugyanis ez jutott ki a másik testében. Jó, Castiel még csak-csak elvolt valahogy, neki egész nap csak dögunalmas DÖK-ös megbeszéléseket kellett túlélnie, meg óvodásoknak való példákat megoldania a táblánál, de azokból minimum kétszázat. Ugyanis mindig, mikor Nat egyik osztálytársa nem tudta a feladatot a tanár őt hívta ki, hogy oldja meg helyette (Nat hajnalban a biztonság kedvéért a megoldáskulcsot rakta be neki tankönyv helyett, így csak kimásolnia kellett a helyes válaszokat). Így gyakorlatilag egész órán csak ő dolgozott, ami a sárga földig ásta le az egóját, ugyanis ő Castielként soha, ismétlem, soha nem figyelt az órákon. Na jó, ünnepekkor egyszer-kétszer megejtette karácsonyi ajándékként, de azt is csak azért, mert nem tanultak, hanem hülyeségekről szövegeltek. Tehát Cas napja extrán nem volt mozgalmas, de neki ez a tény is felért egy kínpaddal. Tesiórán ráadásul öt perc alatt lefáradt, amin ugyan nem csodálkozott, de veszettül zavarta, és erős kényszere támadt rá, hogy köcsög legyen, és olyan izomlázat beszerezzen Natnak, hogy a szőke még azután is biztosan érezze, hogy ők ketten visszakapták a testüket. De végül nem tette. Ez ma nem a lázadás napja volt, mert a stréberség agyilag lefárasztotta.

Hát Nataniel ennek épp az ellenkezője volt. Szintén megette a szürke unalom, de őt azért, mert nem csinálhatott semmit egész nap, Castiel ugyanis a lelkére kötötte, hogy idézem: „egy rohadt szót ne merj leírni az órából, ha kihívnak a táblához, csinálj úgy, mintha nem hallanád, a füles mindig legyen a füledben, és ha egy tanár melléd ér, hallgasd maxon, különben bajok lesznek!”. Oké, Castiel kicsit jobban részletezte azokat a bajokat, és mivel Natnak nem hiányzott, hogy az a vandál végigmenjen a fél iskolán az ő képében, inkább engedelmeskedett, és csak számolta a legyeket a falon. Meg az ablakon. Meg Amber táskáján, ugyanis Castiel vele egy osztályba jár. Megállapította, hogy a húga ugyanazt csinálja, amit otthon is szokott: sminkel, sminkel, bambán bámul, vihog, sminkel… néha sóhajtva meg is csóválta a fejét, és elgondolkodott rajta, hogy a fenébe lehet ő ennek az emberszabásúnak jócskán nem nevezhető lénynek a bátyja. Ráadásul az is megért egy misét, mikor egy tanár felszólította azt a szőke libát. Nat minden egyes alkalommal asztalt fejelt kínjában… zenét inkább nem is hallgatott Castiel mp4-éről, ugyanis egyszer kapcsolta be, akkor is majdnem sírva szaladt ki a teremből. Oké, most már extrán biztos volt, hogy Cas meg az ő zenei ízlése ég és föld, de szó szerint. Ilyen hörgős rockot ugyanis halálbiztos, hogy csak a pokolban nyomatnak a kínozni vágyó démonok…

A szünetek sem voltak semmik. Pláne, hogy ilyenkor nem is találkozhattak (mert enyhén furcsán jött volna ki), maximum egy pillantással fenyegethették meg a másikat, hogy azért tudd a helyed, pajtikám… ilyenkor többnyire mindig társaságban mentek valahová, Nathoz odaszegődött Lisander, aminek láttán Castiel kapott majdnem szívbajt, rá meg Melody tapadt oda, amitől Natot kerülgette a pánikroham. Egyikük sem tudta, hogy felesleges aggódniuk, mivel mindketten totál leégették már magukat.

Castiel és Melody találkozása a következőképpen zajlott: Castiel Nataniel padjában ült, és éppen erősen koncentrált, hogy ne nyálazzon a padra unalmában, vagy ne csapja le a fejét és aludja át a nap hátralévő részét. Melody épp egy ilyen ominózus pillanat közben zavarta meg egy köszönéssel.

- Szia! - Castiel felnézett rá, és eltartott egy ideig, mire beazonosította, hogy ez egy lány, ráadásul olyan, akit neki elvileg ismernie kéne.

- … csá?

- Öhh - Melody ehhez a köszönési formához nemigen volt hozzászokva, többnyire fiúktól hallotta és fiúknak szólt, de Nat még annak a kevés srácnak sem így köszönt, akikkel jóban volt, tehát ez extra durvának számított tőle. - Múlthéten a DÖK teremben felejtettél pár papírt, tessék - varázsolta le a szőke elé az Eiffel-torony papírmását, amit Cas először tátott szájjal nézett, majd szimplán fogta magát, és a táskájába söpörte az egészet. Melody nagy szemekkel bámult rá, és szóhoz jutni sem bírt. Nataniel nem úgy vigyáz a papírmunkára, mintha az élete függne tőle, és nem csillan fel a szeme attól, hogy egy egész délutánig tartó gülizés vár rá? Naaggyon furcsa. 

- Hát köszi, M… Maria? - Lánykánk feje: o.o - Marzella? - O.O - Marcipán? - O____O

Cas ezt a hatást már nem akarta tovább fokozni, mert félő volt, hogy a következőtől szegény csaj szeme a padlóra katapultálja magát.

- Ahh bocs, elég másnapos vagyok még, szal mi is a neved?

Melody ebben a pillanatban ájult el. Nataniel, az ő drága Nataniele nem emlékszik a nevére! HOGY NEM EMLÉKSZIK AZ Ő NEVÉRE?!! Ó atyám, nincs Isten, nincs igazság, nincs többé élet a Földön!

Castiel persze ebből a drámából semmit sem fogott fel, csak azt realizálta, hogy bizony kénytelen lesz felpofozni ezt a csajszit a földről, különben még kiderül, hogy… izé… hogy ő nem Nataniel, aztán akkor mehet a diliházba. Tehát belerúgott párat a földön fetrengőbe, hogy észhez térjen, aztán a vállára támasztotta, és elindult vele a gyengélkedőre - itt találkozott Nataniellel, aki a látványtól közel volt a szélütéshez, de nem szabadott mutatnia, különben ő is vihette volna Lisandert az ideggyogyóba. Pláne a mai reggel után…

Hát Nataniel sem a legjobban indította a Lisanderrel való kapcsolatát: épp az udvaron dekkolt egy padon, ahogy Castiel is szokott, és a fejfájásával küzdött, amit a vörös hard rockos számainak köszönhetett. De mivel hajnalban nem volt lehetősége, hogy a saját Selena Gomezes és Miley Cyrusos számait is feltöltse rá, kénytelen volt ezeket hallgatni (megjegyzem, mindenképp ezeket kellett volna, mert Cas a lelket is kiverte volna belőle, ha olyan szarokkal szemeteli tele az Ő zenelejátszóját). Tehát épp nagy nyugodtan kínozta magát, mikor valaki leült mellé, de nem ám tíz centi távolságba, hanem közvetlen mellé - testi közelségbe!! -, amitől ő úgy ugrott arrébb, mintha egy sugárfertőzött jött volna oda. Ez mindeddig oké is lett volna abban az esetben, ha nem a pad szélén ül, így viszont az udvar porába seggelt, Lisander pedig elképedve nézett le rá, és mondott valamit. Hogy mit, arról Natnak fogalma sem volt, mivel épp akkor imitált fulladásos halált az egyik fazon a fülében. Gyorsan kitépte a füleseket, és megpróbált a lehető legflegmábban visszakérdezni, ami a legerősebb igyekezete ellenére is csak így hangzott:

- Mit vakerolsz, haver?! - Ezután hatásszünet következett, de nem csak Lisandernél, hanem minden udvaron tartózkodónál, ugyanis Nataniel ezt a zene hangossága miatt ordította. Így most egy emberként meredt mindenki rá, és azon gondolkodtak, hogy ők szívtak-e be, vagy tényleg ilyen oltári gáz dumát hallottak Castieltől?

- … csak azt kérdeztem, hogy mért ugrottál a földre - válaszolt végül a fehérhajú, bár még mindig erősen sokkolva volt az előbbitől.

- Ja, hogy én? Izé, na az úgy volt, hogy tudod, izé… - Lissy egyre aggódóbb fejet vágott, ugyanis Castiel beszédében egyedül akkor szerepelt az „izé” szó, ha Amberék sétáltak el mellette, és éppen jó kedvében volt. - Egy pókot csaptam le! Iiiigen, az a kis szemét már tíz perce ott ólálkodott a helyeden, és be akarta szőni, de én megakadályoztam! - ugrott fel a földről és diadalittas képet szimulált, majd visszaült a padra „barátja” mellé, aki addigra már azt sem tudta zavarában, fiú-e vagy lány.

- Hát ez király, köszi - nyögte ki végül, aztán enyhén megrázta a fejét, és próbálta elhitetni magával, hogy nem ő bolondult meg. - Mindegy, a lényeg, hogy jössz ma próbálni?

- Próbálni? - visszhangozta Nat kissé ijedten, mert most jutott el a tudatáig, hogy a Castielséggel ez is jár: szabályszegős próbálások, amit a saját testében kerül, mint a tüzet, és mindent megadna, hogy véget vessen nekik. Most itt lenne a lehetőség rá, de ha Castiel megtudja… neeem, az ártatlansága nem ér ennyit! - Khömm figyi, ma nem lehet, mert a szüleimnek segítek. - Ez a pont volt az, ahol Lisander álla a bokájáig esett, és őszintén nem tudta, sírjon-e vagy nevessen ezen a „poénon”.

- Castiel… a szüleid általános óta nem veled élnek. - Hoppá. Nataniel ebben a pillanatban szeretett volna köddé válni, vagy napfénnyé, vagy esővé, esetleg a suli egyik összehányt ablakává, hogy ne kelljen szembesülnie vele, mekkorát bukott most.

- Peh… persze. Azt mondtam, a szüleimnek? Úgy értettem, hogy a kutyámnak! - Mélyen remélte, hogy ezt egy fal mögött elhaladó szülő sem hallja. - Igen, ugyanis Démon bezabált valamit a szomszéd kertjéből, így most állatorvoshoz kell vinnem. Rémes, mennyi gond van a háziállatokkal, nem? - vakargatta a tarkóját zavartan, Lisander pedig gyanakodva méregette. Castielre extrán nem vallott ez a viselkedés, ugyanis Démon a családot jelentette számára, ergo ha a belga juhásznak baja lenne Cas abban a szent pillanatban rohanna vele az ügyeletre, az iskolának meg a közelébe se jönne. De Lis inkább már nem mondott semmit.

- Értem, akkor jobbulást neki. Viszont múltkor a próbateremben felejtettem a jegyzetfüzetem, elmegyünk érte? - Nataniel (vagyis most Castiel) arca felderült, mert Lis jegyzetfüzete volt az egyetlen dolog, amiről biztos infókat tudott.

- Már megint elhánytad? Röhögnék, ha egyszer véletlen nálad lenne - vigyorgott a fehér felé, aki halványan visszamosolygott rá, és kicsit megnyugodott. Ez már jobban hasonlított az ő haverjára.

- Te csak ne dumálj Mr. Nagyész, ha a mobilod nem lenne, táskát sem hoznál a suliba! - Ezt Nataniel is cáfolhatatlan ténynek tartotta, úgyhogy inkább csak vállat volt, és elindult a lépcsőház felé. A suli folyosóján aztán szembejött vele saját maga, azaz Castiel Melodyval a vállán, és innentől minden jókedve elszállt a nagy üres éterbe. Végül nem szólt semmit, csak vetett Castiel felé egy „te meg mi a jó francot csináltál?!” pillantást, amit Castiel egy  „meg ne merj szólalni, mert négy öklöst kapsz egyszerre!” tekintettel viszonzott, tehát tulajdonképpen ugyanúgy reagáltak egymásra, ahogyan alapjáraton is szoktak. Csak a szöszi stréber most csúnyábban nézett.

- Ez elég érdekes volt - szólalt meg Lis, mikor elhagyták Caséket. - Natanielt papírok nélkül látni, ráadásul nővel… pff! - Normális szituációban Castiel erre gúnyosan felröhög, és mond valami ennél is megalázóbbat a DÖK elnökre, Nat viszont csak kényszeredetten elvigyorodott, és nevetgélni kezdett.

- Na ja, tiszta gáz a srác, heheheh! - Fejben persze már Lisandert csapkodta egy szívlapáttal. Mi az, hogy „ráadásul nővel”?!! Ne már, hogy Castiel melegnek is nézi!

Tehát így telt a napjuk, igazából egyikük sem tartotta be az egyezséget, csak a tanórákon, de az épp elég volt ahhoz, hogy ne törjön ki a káosz az egész iskolában. Castiel Melody leszállítása után visszament az osztályterembe, és tovább gyakorolta az élőhalott szerepét, majd a nap végén nagy vidáman elindult az iskolából, már majdhogynem konfettit is szórt maga után, mikor egy barnahajú srác megállította.

- Nataniel, már mindenhol kerestelek, a DÖK gyűlés öt perce elkezdődött, mindenki rád vár! - Aztán se szó, se beszéd, bevonszolta a DÖK-ös terembe (amit Cas akkor látott életében először), aztán lenyomta az egyik székre, és elkezdett dumálni valami marsi nyelven. Castiel a negyedét sem értette, egyedül azt fogta fel, hogy nem róla van szó. Szerencsére most annak ellenére, hogy ő volt a DÖK elnök, nem neki kellett tartani a gyűlést, így megúszta egy kétórás egyhelyben üléssel meg pár bólintással. Már éppen azon elmélkedett, milyen változatos módokon fogja tökönszúrni magát, ha ennek nem lesz vége tíz perc múlva, mikor kicsöngettek a nyolcadik óráról, a többi könyvmoly pedig felállt, és távozott a teremből. Castiel reflexből követte őket, valójában már annyira lefárasztotta Nataniel enyhén másnapos agyát, hogy azt sem tudta, fenn van-e még, vagy már régen elaludt.

- Na? - ugrott elé saját maga, aki valamilyen beazonosíthatatlan okból még délután háromkor is az iskolában tartózkodott. Castiel, miután leesett neki, hogy Nataniel ugrándozik előtte, egyszerűen elkapta a vörös pólóját, és odahúzta maga elé.

- Te rohadt kis köcsög, mért is felejtettél el szólni nekem erről? - mordult az előtte állóra, aki először kicsit megszeppent (ez Castiel fejével elég érdekesen hatott), majd egyszerűen eltolta magától a fiút.

- Ezer bocs, de annyira el voltam foglalva a lélekcserénk tényével, hogy valamiért teljesen kiment a fejemből! - válaszolta szemrehányóan, és Cas szívesen kötekedett volna még tovább, ha lett volna ereje hozzá.

- Hát legközelebb ne felejtsd el! - vetette még oda a másiknak, aztán kissé meggyötört képpel elindult, Nat pedig követte.

- Nem fogom. De milyen volt a gyűlés?

- Szörnyű. Nem is, rettenetes, kibírhatatlan, dögunalmas és… - lett volna még pár jelző, de Nataniel inkább félbeszakította.

- Ennyi elég lesz, köszi. Mit mondott az igazgatónő?

- Nem mondod, hogy az a banya is ott volt? - pislogott rá Castiel őszinte csodálkozással, Nat pedig levágott egy facepalmot. Igen, Castielnek teljesen megérte ott lennie. Inkább nem is csesztette tovább a szőkét, mert felismerte, hogy teljesen felesleges, ma már úgyse fog semmi használhatót mondani. Így inkább csöndben megtették a hazavezető út egy részét, aztán mikor egy intéssel elváltak volna, Castiel a saját háza felé indult, és Nataniel is. Aztán hirtelen megtorpantak, és zavartan hátrabámultak egymásra. Ez így nem lesz jó. Most nagyon nem.

Így hát egy keserű sóhajjal visszafordultak, és az ellentétes irányba indultak el. Castiel Natanielhez, Nataniel pedig Castielhez.