Cas és Nat készek rá, hogy átvegyék egymás szerepét, nemcsak otthon, hanem a suliban is. Vagy mégsem? Bírja-e Castiel a stréber életet, Nataniel pedig a lázadót? És a barátaik bírják-e majd idegekkel, hogy az általuk ismert haver teljesen megváltozott? A fejezetből kiderül :D
Kicsit át lett írva az előző verzióhoz képest, de a biztonság kedvéért továbbra is itt vannak a magyarázatok, mikor kiről van szó:
Ha Natanielről beszélek: ugyanúgy Natanielnek hívom annak ellenére, hogy Castiel testébe került, viszont a haját vörösnek a szemét pedig szürkének írom. Egyedül a külső személyek, pl. Lisander hívják őt Castielnek és hasonlítják össze az igazi Castiellel (pl: Démon és az állatorvosos résznél).
Ha Castielről beszélek: őt is Castielnek hívom, hiába került Nat testébe, a haját viszont szőkének, a szemét pedig aranynak írom. Csak külső személyek, pl. Melody hívják őt Natanielnek és hasonlítják össze az igazi Nattal (pl: az ájulós jelenetnél).
Ha ők simán csak kettesben vannak, akkor nem veszik figyelembe a testcserét, és az igazi nevükön hívják egymást.
Röviden ennyi, remélem, senki nem keveredik bele :) Jó olvasást!
Kicsit át lett írva az előző verzióhoz képest, de a biztonság kedvéért továbbra is itt vannak a magyarázatok, mikor kiről van szó:
Ha Natanielről beszélek: ugyanúgy Natanielnek hívom annak ellenére, hogy Castiel testébe került, viszont a haját vörösnek a szemét pedig szürkének írom. Egyedül a külső személyek, pl. Lisander hívják őt Castielnek és hasonlítják össze az igazi Castiellel (pl: Démon és az állatorvosos résznél).
Ha Castielről beszélek: őt is Castielnek hívom, hiába került Nat testébe, a haját viszont szőkének, a szemét pedig aranynak írom. Csak külső személyek, pl. Melody hívják őt Natanielnek és hasonlítják össze az igazi Nattal (pl: az ájulós jelenetnél).
Ha ők simán csak kettesben vannak, akkor nem veszik figyelembe a testcserét, és az igazi nevükön hívják egymást.
Röviden ennyi, remélem, senki nem keveredik bele :) Jó olvasást!
✖ ✖ ✖
Castiel és
Nataniel szótlanul sétáltak egymás mellett az úton. Ez olyan ritka jelenségnek
számított, hogy még az előttük elhaladó felnőttek is elképedve néztek őket. Nem
is csoda, hiszen két ilyen ellentétes külsejű srác jobb esetben egymás torkának
ugrana, nem kísérgetné a másikat a suliba. Ez valóban így szokott lenni, de
most a körülmények áldozatainak számítottak, ráadásul mindketten hulla fáradtak
voltak. Nataniel egész éjszaka nem bírt aludni Démontól és magától, de a
hangsúly inkább Démonon volt. Az a dög ugyanis valami módon kiszagolta, hogy ő
valójában nem Castiel, ezért vadászni kezdett rá. Nat még az ablakot sem merte
nyitva hagyni, úgy félt tőle, hogy a kutya beugrik rajta, és lecsap rá álmában
(tegyük hozzá, szegény belga juhász a nappaliba is háromszor be lett zárva,
tehát fizikai képtelenségnek számított, hogy az ablakon keresztül törjön a vörösre).
Magától pedig leginkább azért nem tudott aludni, mert a nagy bezártságban
iszonyú melege lett, de nem akart levetkőzni, mert egy: a saját testében sem
volt szokása, kettő: ez semmilyen tekintetben sem az ő teste volt. Úgyhogy
inkább órákig szenvedett.
Castiel esete
már kicsit más volt, bár ő is egy beazonosíthatatlan állatfaj miatt
virrasztott, csak azt Ambernek hívják. Az a szőke liba képes volt hajnali egyig
visítani a telefonba, utána meg olyan horkolásba kezdett, hogy azt egy
gőzmozdony is megirigyelte volna. Cas abban a pillanatban utálta meg először
(és nem utoljára) Nat életét. Aztán ott volt még az a tény is, hogy mióta a
stréber testébe került, a nap minden percében macskaszagúnak érezte magát.
Pedig egy macska sem volt a közelben, arról nem is beszélve, hogy a srác szülei
állítólag allergiásak rá. Ezek szerint a tulajdon fiúkra is azok lehetnek. Cas
ezen jópárszor felröhögött az éjszaka, és megállapította, hogy kivételesen egyetért
a szülőkkel. Az már kevésbé volt vicces, mikor harmadszorra is kényszeresen
elment zuhanyozni, mert annyira gyűlöli a macskákat, hogy nem akart megbékélni
a szagukkal. Tehát az ő estéje is remekül telt.
Összegezve
tehát, a reggeli fittség mindkét srácból hiányzott, így most az se nagyon tűnt
fel volna nekik, ha valaki tőlük két centire a szemükbe vakuzott volna. Na jó,
ez már feltűnt nekik, Rosalya ugyanis nem nagyon zavartatta magát. Először
Nataniel pislogott fel álmosan, aztán mikor tudatosult benne a helyzet, nem
annyira diszkréten oldalba vágta a mellette baktató szöszit, aki erre gyilkos
szemeket meresztett rá.
- Te Castiel…
nekünk nagyon nem kéne együtt mennünk a suliba - mondta ki pár másodperces
töprengés után a gondolatait, Castiel meg csak unottan megforgatta a szemeit.
- Remek,
akkor mindjárt arrébb is löklek és bevonulok egyedül, sőt, még egy DÖK elnöki
figyelmeztetést is adok a késésedért - morogta gúnyosan, és Nat ebből rögtön
rájött, hogy igaza van. Az ő testében Castiel akkor sem tehetne semmit, ha
egyébként nagyon is akarna. A megegyezésük is így szólt (bár ez Castielt a
legkisebb mértékben sem kötelezte semmire).
- Jó, értem - sóhajtott Nat megadóan, majd
kissé lemaradt a másiktól, aztán durván elment mellette, és arrébb lökte. A
jelenet túlzottan is színpadiasra sikerült, ennek ellenére az univerzum rendje
helyreállt, és már egy lány sem figyelte őket furcsálló tekintettel. Nat
kifújta magát, Cast meg továbbra sem érdekelte a dolog, de ez így volt rendjén.
A suli folyosóján aztán ismét beérték egymást, mikor Nat tévedésből majdnem
benyitott a DÖK elnöki terembe, Cas pedig még épp időben fogta vissza (elég durva
látványnak számított ugyanis, ahogy ő maga besétál a stréberek
főhadiszállására). A vörös nem is igazán értette a dolgot, így első reakcióként
ellökte magától a másikat, és nem kellett sok, hogy összeugorjanak, de egy női
hang mindkettőjüket leállította.
- Ti sosem
bírjátok ki verekedés nélkül, igaz? - Lynn barátságosan mosolygott fel a két
srácra, azok ketten pedig rögtön észbe is kaptak. Nem hiába, a verekedés volt
az egyetlen tevékenység, amiből senki sem feltételezte volna, hogy ők ketten
testet cseréltek.
- Szia, Lynn!
- motyogta Nat oldalra kapva a fejét, Cas meg csak biccentett a lány felé. Lynn
ezt még annyira nem is furcsállta, bár tény, hogy sokkal inkább a szőkére volt
jellemző a visszahúzódó köszönés, és nem a vörösre.
- Sziasztok! Látom,
mindkettőtöknek sikerült kipihenni a szombati bulit. Tényleg, Nat, ugye nem
buktál le? - fordult Castiel felé, aki csak értetlenül meredt rá, Nataniel
viszont helyette is elhűlt, és halálsápadtan pillantott fel a szőkére. Az már
majdnem meg is sajnálta, de csak majdnem…
- Ja, naná.
Illetve persze, természetesen… - váltott át Nat beszédstílusára kelletlenül, de
kivételesen most az említett sem hagyta magát. Mindenképpen tudni akarta, miért
fenyegette őt a lebukás veszélye.
- Hé, figyelj
csak ide! - fordította maga felé lányt. - Az a helyzet, hogy a buliban elég
sokat ittam, így a szombat este tökre kiesett… mi is történt akkor? - kérdezte
elég gyér Castieles stílusban, de még Lynn szerint is extrán gyér lehetett,
mivel csak óriási szemekkel bámult fel a vörösre.
- Castiel, te
egy kortyot sem ittál azután, hogy Amber megpróbálta eltalálni a kedvenc
koktélod. - A háttérben „Nataniel” erre hangosan felkuncogott, Lynn pedig furcsállva
vizslatta végig. - Ne örülj, Nat, te viszont helyette is bevedeltél mindent… -
Erre Castiel még jobban röhögni kezdett, Nat pedig halálra válva pislogott maga
elé. Lynn meg persze nem tudta mire vélni a dolgot.
- Koktélt? -
horkant fel végül a vörös hajú. - Hogy ihattunk egy iskolai rendezvényen
alkoholt?
Ez Castiel
szájából legalább úgy hatott, mintha pónikról és Barbiebabákról kezdett volna
áradozni, vagy mintha épp most vallotta volna be, hogy imád shoppingolni. Erre
már Cas is abbahagyta a vihogást, és elképedten nézett a másikra. Így
elfeledkezett volna magáról, pont ő?
- Nem éppen,
Cas, ez már nem a suliban volt… de jól érzed magad? - kérdezte Lynn aggódva, és
itt már Nat is észbe kapott. Nem csak, hogy nem jól játszotta Castiel szerepét,
hanem egy az egyben önmaga volt, és ezen sürgősen változtatni kellett.
- Chh,
persze, kislány - szegte oldalra a fejét, majd parancsolón Castielre meredt.
Nyilvánvalóan nem faggathatta tovább Lynnt, ahhoz a saját testére lett volna
szüksége. A szőke unottan az ég felé pillantott.
- Tehát mi
történt a buli után?
- Semmi
különös. Néhányan beugrottunk a városba, te és Castiel is jöttetek, aztán ti
ketten valahogy elkeveredtetek a csapattól, aztán… - Becsöngettek. De olyan hangosan,
hogy a két srác semmit sem értett a mondat végéből. Lynn viszont nagy
valószínűséggel elmondta, mivel a következő percben már sietve kikerülte
őket. - Bocs, srácok, de most mennem
kell, majd még beszélünk, oké? - És már el is tűnt a folyosó végén. Nataniel
halálra válva fordult a másik felé.
- Ezt nem
hiszem el!
- Én sem,
hogy képes voltál ilyen köcsögös dumát levágni a helyemben - fintorgott
Castiel, de Nat nem igazán figyelt rá.
- Nem lehet,
hogy leittam magam! Képtelenség! De ha így is van, neked attól még emlékezned
kéne a történtekre! - Cas csak vállat volt. Ő bizony nem emlékezett semmire,
hiába pattogott a DÖK elnök. És erről hirtelen eszébe jutott, milyen pozícióba
is került ő Nataniel testével…
- Aha, szóval
becsöngetés után még a folyosón császkálsz - vágott a vörös szavába, aki erre
értetlen képre váltott.
-
Parancsolsz?
- Igen,
parancsolom. Tűnés az osztályodba, különben elég vadul fogod ma indítani a
reggelt - vigyorgott fenyegetően az előtte lévőre, és ez meg is tette a
hatását. Nat sértetten felhorkant és hátraarcot vágott, de nem firtatta tovább
a dolgot.
A nap ezután elég
nyugisan telt, már ha mondhatunk nyugisnak hat óra tömény szenvedést, a
srácoknak ugyanis ez jutott ki a másik testében. Jó, Castiel még csak-csak
elvolt valahogy, neki egész nap csak dögunalmas DÖK-ös megbeszéléseket kellett
túlélnie, meg óvodásoknak való példákat megoldania a táblánál, de azokból
minimum kétszázat. Ugyanis mindig, mikor Nat egyik osztálytársa nem tudta a
feladatot a tanár őt hívta ki, hogy oldja meg helyette (Nat hajnalban a
biztonság kedvéért a megoldáskulcsot rakta be neki tankönyv helyett, így csak
kimásolnia kellett a helyes válaszokat). Így gyakorlatilag egész órán csak ő
dolgozott, ami a sárga földig ásta le az egóját, ugyanis ő Castielként soha,
ismétlem, soha nem figyelt az órákon. Na jó, ünnepekkor egyszer-kétszer
megejtette karácsonyi ajándékként, de azt is csak azért, mert nem tanultak,
hanem hülyeségekről szövegeltek. Tehát Cas napja extrán nem volt mozgalmas, de
neki ez a tény is felért egy kínpaddal. Tesiórán ráadásul öt perc alatt
lefáradt, amin ugyan nem csodálkozott, de veszettül zavarta, és erős kényszere
támadt rá, hogy köcsög legyen, és olyan izomlázat beszerezzen Natnak, hogy a
szőke még azután is biztosan érezze, hogy ők ketten visszakapták a testüket. De
végül nem tette. Ez ma nem a lázadás napja volt, mert a stréberség agyilag lefárasztotta.
Hát Nataniel
ennek épp az ellenkezője volt. Szintén megette a szürke unalom, de őt azért,
mert nem csinálhatott semmit egész nap, Castiel ugyanis a lelkére kötötte, hogy
idézem: „egy rohadt szót ne merj leírni az órából, ha kihívnak a táblához,
csinálj úgy, mintha nem hallanád, a füles mindig legyen a füledben, és ha egy
tanár melléd ér, hallgasd maxon, különben bajok lesznek!”. Oké, Castiel kicsit
jobban részletezte azokat a bajokat, és mivel Natnak nem hiányzott, hogy az a
vandál végigmenjen a fél iskolán az ő képében, inkább engedelmeskedett, és csak
számolta a legyeket a falon. Meg az ablakon. Meg Amber táskáján, ugyanis
Castiel vele egy osztályba jár. Megállapította, hogy a húga ugyanazt csinálja,
amit otthon is szokott: sminkel, sminkel, bambán bámul, vihog, sminkel… néha
sóhajtva meg is csóválta a fejét, és elgondolkodott rajta, hogy a fenébe lehet
ő ennek az emberszabásúnak jócskán nem nevezhető lénynek a bátyja. Ráadásul az
is megért egy misét, mikor egy tanár felszólította azt a szőke libát. Nat
minden egyes alkalommal asztalt fejelt kínjában… zenét inkább nem is hallgatott
Castiel mp4-éről, ugyanis egyszer kapcsolta be, akkor is majdnem sírva szaladt
ki a teremből. Oké, most már extrán biztos volt, hogy Cas meg az ő zenei ízlése
ég és föld, de szó szerint. Ilyen hörgős rockot ugyanis halálbiztos, hogy csak
a pokolban nyomatnak a kínozni vágyó démonok…
A szünetek
sem voltak semmik. Pláne, hogy ilyenkor nem is találkozhattak (mert enyhén
furcsán jött volna ki), maximum egy pillantással fenyegethették meg a másikat,
hogy azért tudd a helyed, pajtikám… ilyenkor többnyire mindig társaságban
mentek valahová, Nathoz odaszegődött Lisander, aminek láttán Castiel kapott
majdnem szívbajt, rá meg Melody tapadt oda, amitől Natot kerülgette a
pánikroham. Egyikük sem tudta, hogy felesleges aggódniuk, mivel mindketten
totál leégették már magukat.
Castiel és
Melody találkozása a következőképpen zajlott: Castiel Nataniel padjában ült, és
éppen erősen koncentrált, hogy ne nyálazzon a padra unalmában, vagy ne csapja
le a fejét és aludja át a nap hátralévő részét. Melody épp egy ilyen ominózus
pillanat közben zavarta meg egy köszönéssel.
- Szia! - Castiel felnézett rá,
és eltartott egy ideig, mire beazonosította, hogy ez egy lány, ráadásul olyan,
akit neki elvileg ismernie kéne.
- … csá?
- Öhh -
Melody ehhez a köszönési formához nemigen volt hozzászokva, többnyire fiúktól
hallotta és fiúknak szólt, de Nat még annak a kevés srácnak sem így köszönt,
akikkel jóban volt, tehát ez extra durvának számított tőle. - Múlthéten a DÖK
teremben felejtettél pár papírt, tessék - varázsolta le a szőke elé az
Eiffel-torony papírmását, amit Cas először tátott szájjal nézett, majd szimplán
fogta magát, és a táskájába söpörte az egészet. Melody nagy szemekkel bámult
rá, és szóhoz jutni sem bírt. Nataniel nem úgy vigyáz a papírmunkára, mintha az
élete függne tőle, és nem csillan fel a szeme attól, hogy egy egész délutánig
tartó gülizés vár rá? Naaggyon furcsa.
- Hát köszi,
M… Maria? - Lánykánk feje: o.o - Marzella? - O.O - Marcipán? - O____O
Cas ezt a
hatást már nem akarta tovább fokozni, mert félő volt, hogy a következőtől
szegény csaj szeme a padlóra katapultálja magát.
- Ahh bocs,
elég másnapos vagyok még, szal mi is a neved?
Melody ebben
a pillanatban ájult el. Nataniel, az ő drága Nataniele nem emlékszik a nevére!
HOGY NEM EMLÉKSZIK AZ Ő NEVÉRE?!! Ó atyám, nincs Isten, nincs igazság, nincs
többé élet a Földön!
Castiel
persze ebből a drámából semmit sem fogott fel, csak azt realizálta, hogy bizony
kénytelen lesz felpofozni ezt a csajszit a földről, különben még kiderül, hogy…
izé… hogy ő nem Nataniel, aztán akkor mehet a diliházba. Tehát belerúgott párat
a földön fetrengőbe, hogy észhez térjen, aztán a vállára támasztotta, és
elindult vele a gyengélkedőre - itt találkozott Nataniellel, aki a látványtól
közel volt a szélütéshez, de nem szabadott mutatnia, különben ő is vihette
volna Lisandert az ideggyogyóba. Pláne a mai reggel után…
Hát Nataniel
sem a legjobban indította a Lisanderrel való kapcsolatát: épp az udvaron
dekkolt egy padon, ahogy Castiel is szokott, és a fejfájásával küzdött, amit a
vörös hard rockos számainak köszönhetett. De mivel hajnalban nem volt
lehetősége, hogy a saját Selena Gomezes és Miley Cyrusos számait is feltöltse
rá, kénytelen volt ezeket hallgatni (megjegyzem, mindenképp ezeket kellett
volna, mert Cas a lelket is kiverte volna belőle, ha olyan szarokkal szemeteli
tele az Ő zenelejátszóját). Tehát épp nagy nyugodtan kínozta magát, mikor
valaki leült mellé, de nem ám tíz centi távolságba, hanem közvetlen mellé -
testi közelségbe!! -, amitől ő úgy ugrott arrébb, mintha egy sugárfertőzött
jött volna oda. Ez mindeddig oké is lett volna abban az esetben, ha nem a pad
szélén ül, így viszont az udvar porába seggelt, Lisander pedig elképedve nézett
le rá, és mondott valamit. Hogy mit, arról Natnak fogalma sem volt, mivel épp
akkor imitált fulladásos halált az egyik fazon a fülében. Gyorsan kitépte a
füleseket, és megpróbált a lehető legflegmábban visszakérdezni, ami a
legerősebb igyekezete ellenére is csak így hangzott:
- Mit
vakerolsz, haver?! - Ezután hatásszünet következett, de nem csak Lisandernél,
hanem minden udvaron tartózkodónál, ugyanis Nataniel ezt a zene hangossága
miatt ordította. Így most egy emberként meredt mindenki rá, és azon
gondolkodtak, hogy ők szívtak-e be, vagy tényleg ilyen oltári gáz dumát
hallottak Castieltől?
- … csak azt
kérdeztem, hogy mért ugrottál a földre - válaszolt végül a fehérhajú, bár még
mindig erősen sokkolva volt az előbbitől.
- Ja, hogy
én? Izé, na az úgy volt, hogy tudod, izé… - Lissy egyre aggódóbb fejet vágott,
ugyanis Castiel beszédében egyedül akkor szerepelt az „izé” szó, ha Amberék
sétáltak el mellette, és éppen jó kedvében volt. - Egy pókot csaptam le!
Iiiigen, az a kis szemét már tíz perce ott ólálkodott a helyeden, és be akarta
szőni, de én megakadályoztam! - ugrott fel a földről és diadalittas képet
szimulált, majd visszaült a padra „barátja” mellé, aki addigra már azt sem
tudta zavarában, fiú-e vagy lány.
- Hát ez
király, köszi - nyögte ki végül, aztán enyhén megrázta a fejét, és próbálta
elhitetni magával, hogy nem ő bolondult meg. - Mindegy, a lényeg, hogy jössz ma
próbálni?
- Próbálni? -
visszhangozta Nat kissé ijedten, mert most jutott el a tudatáig, hogy a
Castielséggel ez is jár: szabályszegős próbálások, amit a saját testében kerül,
mint a tüzet, és mindent megadna, hogy véget vessen nekik. Most itt lenne a
lehetőség rá, de ha Castiel megtudja… neeem, az ártatlansága nem ér ennyit! -
Khömm figyi, ma nem lehet, mert a szüleimnek segítek. - Ez a pont volt az, ahol
Lisander álla a bokájáig esett, és őszintén nem tudta, sírjon-e vagy nevessen
ezen a „poénon”.
- Castiel… a
szüleid általános óta nem veled élnek. - Hoppá. Nataniel ebben a pillanatban
szeretett volna köddé válni, vagy napfénnyé, vagy esővé, esetleg a suli egyik összehányt
ablakává, hogy ne kelljen szembesülnie vele, mekkorát bukott most.
- Peh…
persze. Azt mondtam, a szüleimnek? Úgy értettem, hogy a kutyámnak! - Mélyen
remélte, hogy ezt egy fal mögött elhaladó szülő sem hallja. - Igen, ugyanis
Démon bezabált valamit a szomszéd kertjéből, így most állatorvoshoz kell
vinnem. Rémes, mennyi gond van a háziállatokkal, nem? - vakargatta a tarkóját
zavartan, Lisander pedig gyanakodva méregette. Castielre extrán nem vallott ez
a viselkedés, ugyanis Démon a családot jelentette számára, ergo ha a belga
juhásznak baja lenne Cas abban a szent pillanatban rohanna vele az ügyeletre,
az iskolának meg a közelébe se jönne. De Lis inkább már nem mondott semmit.
- Értem,
akkor jobbulást neki. Viszont múltkor a próbateremben felejtettem a
jegyzetfüzetem, elmegyünk érte? - Nataniel (vagyis most Castiel) arca
felderült, mert Lis jegyzetfüzete volt az egyetlen dolog, amiről biztos infókat
tudott.
- Már megint
elhánytad? Röhögnék, ha egyszer véletlen nálad lenne - vigyorgott a fehér felé,
aki halványan visszamosolygott rá, és kicsit megnyugodott. Ez már jobban
hasonlított az ő haverjára.
- Te csak ne
dumálj Mr. Nagyész, ha a mobilod nem lenne, táskát sem hoznál a suliba! - Ezt
Nataniel is cáfolhatatlan ténynek tartotta, úgyhogy inkább csak vállat volt, és
elindult a lépcsőház felé. A suli folyosóján aztán szembejött vele saját maga,
azaz Castiel Melodyval a vállán, és innentől minden jókedve elszállt a nagy
üres éterbe. Végül nem szólt semmit, csak vetett Castiel felé egy „te meg mi a
jó francot csináltál?!” pillantást, amit Castiel egy „meg ne merj szólalni, mert négy öklöst kapsz
egyszerre!” tekintettel viszonzott, tehát tulajdonképpen ugyanúgy reagáltak
egymásra, ahogyan alapjáraton is szoktak. Csak a szöszi stréber most csúnyábban
nézett.
- Ez elég
érdekes volt - szólalt meg Lis, mikor elhagyták Caséket. - Natanielt papírok
nélkül látni, ráadásul nővel… pff! - Normális szituációban Castiel erre
gúnyosan felröhög, és mond valami ennél is megalázóbbat a DÖK elnökre, Nat viszont
csak kényszeredetten elvigyorodott, és nevetgélni kezdett.
- Na ja,
tiszta gáz a srác, heheheh! - Fejben persze már Lisandert csapkodta egy
szívlapáttal. Mi az, hogy „ráadásul nővel”?!! Ne már, hogy Castiel melegnek is
nézi!
Tehát így
telt a napjuk, igazából egyikük sem tartotta be az egyezséget, csak a
tanórákon, de az épp elég volt ahhoz, hogy ne törjön ki a káosz az egész
iskolában. Castiel Melody leszállítása után visszament az osztályterembe, és
tovább gyakorolta az élőhalott szerepét, majd a nap végén nagy vidáman elindult
az iskolából, már majdhogynem konfettit is szórt maga után, mikor egy barnahajú
srác megállította.
- Nataniel,
már mindenhol kerestelek, a DÖK gyűlés öt perce elkezdődött, mindenki rád vár!
- Aztán se szó, se beszéd, bevonszolta a DÖK-ös terembe (amit Cas akkor látott
életében először), aztán lenyomta az egyik székre, és elkezdett dumálni valami
marsi nyelven. Castiel a negyedét sem értette, egyedül azt fogta fel, hogy nem
róla van szó. Szerencsére most annak ellenére, hogy ő volt a DÖK elnök, nem
neki kellett tartani a gyűlést, így megúszta egy kétórás egyhelyben üléssel meg
pár bólintással. Már éppen azon elmélkedett, milyen változatos módokon fogja
tökönszúrni magát, ha ennek nem lesz vége tíz perc múlva, mikor kicsöngettek a
nyolcadik óráról, a többi könyvmoly pedig felállt, és távozott a teremből.
Castiel reflexből követte őket, valójában már annyira lefárasztotta Nataniel
enyhén másnapos agyát, hogy azt sem tudta, fenn van-e még, vagy már régen
elaludt.
- Na? -
ugrott elé saját maga, aki valamilyen beazonosíthatatlan okból még délután
háromkor is az iskolában tartózkodott. Castiel, miután leesett neki, hogy
Nataniel ugrándozik előtte, egyszerűen elkapta a vörös pólóját, és odahúzta
maga elé.
- Te rohadt
kis köcsög, mért is felejtettél el szólni nekem erről? - mordult az előtte
állóra, aki először kicsit megszeppent (ez Castiel fejével elég érdekesen
hatott), majd egyszerűen eltolta magától a fiút.
- Ezer bocs,
de annyira el voltam foglalva a lélekcserénk tényével, hogy valamiért teljesen
kiment a fejemből! - válaszolta szemrehányóan, és Cas szívesen kötekedett volna
még tovább, ha lett volna ereje hozzá.
- Hát
legközelebb ne felejtsd el! - vetette még oda a másiknak, aztán kissé
meggyötört képpel elindult, Nat pedig követte.
- Nem fogom.
De milyen volt a gyűlés?
- Szörnyű.
Nem is, rettenetes, kibírhatatlan, dögunalmas és… - lett volna még pár jelző,
de Nataniel inkább félbeszakította.
- Ennyi elég
lesz, köszi. Mit mondott az igazgatónő?
- Nem mondod,
hogy az a banya is ott volt? - pislogott rá Castiel őszinte csodálkozással, Nat
pedig levágott egy facepalmot. Igen, Castielnek teljesen megérte ott lennie.
Inkább nem is csesztette tovább a szőkét, mert felismerte, hogy teljesen
felesleges, ma már úgyse fog semmi használhatót mondani. Így inkább csöndben
megtették a hazavezető út egy részét, aztán mikor egy intéssel elváltak volna,
Castiel a saját háza felé indult, és Nataniel is. Aztán hirtelen megtorpantak,
és zavartan hátrabámultak egymásra. Ez így nem lesz jó. Most nagyon nem.
Így hát egy
keserű sóhajjal visszafordultak, és az ellentétes irányba indultak el. Castiel
Natanielhez, Nataniel pedig Castielhez.
Szia ^^ Nagyon tetszik ahogy írsz :33 egyszerűen szakadok rajt xDD
VálaszTörlésés ha jól látom... YAOI IS VAN? Ha nem 1D -s lenne, el is olvasnám... Q_Q semmi rosszindulat, csak egyszerűen nem szeretem őket (:
Amúgy, a többi résszel mi van? :c (fogalmam sincs semmiről, 10 perce találtam rá az oldalra)
Szia! Örülök, hogy tetszik a stílusom, igyekeztem vicces lenni :3
TörlésMost már nem kezdelek el győzködni, mert közben látom, hogy elkezdted olvasni a PM-et is xDD És köszi érte, rossz lett volna egy ilyen olvasót veszteni :) Régen amúgy én se bírtam az 1D-t, de a yaoi sok mindenre képes... xDD *áve BL ˇˇ*
A többi rész majd szép fokozatosan kerül fel, mivel ez új oldalam, ezért nem akartam egybe felvágni az eddig kész fejiket :D
Hello!Nagyon tetszik a történeted nagyon mulatságos ,igazán jó író vagy :)
VálaszTörlésSzia! Köszi szépen, nagyon örülök, hogy így gondolod, és, hogy tetszik a sztori >w< :))
TörlésSzia! Nekem is nagyon tetszik a blogod csak igy tovabb!
VálaszTörlésSzia! Örülök neki, és köszi, igyekezni fogok ^^
TörlésImádom! *o* mikor lesz megint rész? :3
VálaszTörlésÖrülök *w* A héten valamikor :D
Törlés